Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata igazi szenvedélyes románc volt, és bár számos hullámvölgyet megjártak, úgy tűnt, azok is csak megerősítették a szerelmüket. Egyikük sem tudta elképzelni az életet a másik nélkül, ám a sportoló tragikus halálával Ivettnek most pontosan ezzel az elképzelhetetlen lehetőséggel kell szembenéznie.
A pár még 2014-ben ismerkedett meg, nagyon fiatalon – Miki akkor 23, Ivett pedig 17 éves volt, és az azóta eltelt években szoros kötelék alakult ki közöttük, ami még az időnkénti különválások ellenére sem szakadt meg soha teljesen. Szerelmükből két gyerek is született, a 7 éves Nara és a 4 éves Miló.
2020-ban a Nyerő Párosban is szerepeltek, és a műsorban született szerelmeslevél szívszorító emléket állít szerelmüknek. A vallomás, amit Dudás Miki Puskás Peti segítségével írt meg, egy gyönyörű szerelem történetét mutatja be:
„Drága Nyafika! Amikor először megláttalak, azonnal éreztem más vagy, mint a többi. A szemeid csillogása, sugárzó mosolyod és arcod varázsa egyből rabul ejtett. Attól a pillanattól kezdve csak körülötted járt az eszem. Az első randin iszonyatosan izgultam, mert tudtam, a tűzzel játszom, de az a lány, akit a kajaktelepen megláttam, bármit megér nekem.
Felsorolni is nehéz, hogy hány akadályt kellett együtt leküzdenünk, és te hányszor fordíthattál volna nekem hátat, de mégse tetted, töretlenül kitartottál mellettem.
Úgy érzem, minden harc, fájdalom, nehézség, amit kaptunk az élettől elszáll, amikor a kis oroszlánunk, Manci, felénk szaladva kiáltja, hogy „apa, apa, apa”. Tudom, hogy rengetegszer nehéz velem, de megteszek mindent értetek, hogy boldog család lehessünk örökké. Nagyon szeretlek, Manci apu.”

A levél felolvasásakor annak idején nemcsak Szigligeti Ivett, de az összes játékos is elérzékenyült.
Azt, hogy szerelmük mennyire erős volt, mi sem mutatja jobban, minthogy Ivett akkor is az olimpikon mellett állt, amikor édesapja, Dudás István kómában feküdt, miután rájuk támadtak egy benzinkúton, annak ellenére, hogy akkoriban éppen eltávolodtak egymástól. Tavaly ősszel pedig kitartóan szurkolt Mikinek a Sztárboxban, és úgy tűnt, végre minden rendeződhet az életükben.
Ivett egyébként 2024 decemberében a KI vagy te valójában? című podcast műsorban is meghatóan nyilatkozott szerelmükről. „Nem is tudom elképzelni, hogy lesz-e valaha olyan, hogy mi ne legyünk egymás életének a része. És nem a gyerekek miatt” – mondta akkor. „Nagyon intenzív szerelmünk volt, ha lehet így mondani, és egymás legnagyobb szerelmei vagyunk. Én tényleg egy ilyen hősszerelmes voltam, amikor megismerkedtünk. Ha tehettem volna, az összes levegőt is elszívom tőle, csak hadd legyek vele.
És ő is mindig azt mondja, amikor erről beszélünk, hogy biztos, hogy soha nem lesz már ennyire szerelmes még egyszer, mert csak egymásból tudjuk kiváltani ezeket az érzéseket. Úgyhogy szerintem van közöttünk egy láthatatlan kötelék, egy láthatatlan fonál, és mi valahogy mégsem működünk egymás nélkül. Lehet, hogy történik sok rossz az életünkben, lehet, hogy egy kicsit hátat fordítunk egymásnak, ha szükség van rá, de aztán mégis ott vagyunk mindig egymásnak. Szóval véglegesen nem tudjuk elengedni a másikat.”
Dudás Miklóst január 5-én találták holtan az otthonában, miután Ivett, aki már napok óta nem tudott vele kapcsolatba lépni, értesítette a rendőrséget. Bár a hatóságok eredetileg nem gyanakodtak idegenkezűségre, a boncolás után halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást az ügyben.
