Egy időre elhagyja az országot Galambos Lajos!
Elhagyja Magyarországot Lagzi Lajcsi, aki két túrabottal és egy hátizsákkal vág neki az El Caminónak, adja hírül a Blikk. A mulatós zenész úgy érzi, egyfajta erőpróbára van szüksége ahhoz, fel tudja dolgozni azokat a rossz dolgokat, amik vele történtek.
Lagzi Lajcsi a laptnak elmondta, annyi kilométert fog gyalogolni, amennyi napot a börtönben töltött. Ez pedig 122 kilométert jelent.
„A nejem kiborult, de a gyerekeink is bolondnak tartanak, hogy ebben a hideg, szeles, esős időszakban vágok neki az El Caminónak. A rosszakaróim biztos azt gondolják, a bírósági ügyem miatt megyek vezekelni, ami így nem igaz. Ezért is döntöttem a százhuszonkét kilométeres szakasz mellett. Könnyes szemmel ébredtem a cellában 2015. december 7-én, a legidősebb gyermekem születése napján. Emésztett, hogy nem ölelhettem át. Imádkoztam, amikor kivezettek a fegyház háromszor három méteres belső udvarára, a napi sétára, majd látomásként villant át a tudatomon, az El Camino segíthet rajtam.” – mondta Lajcsi.
„Életem eddigi leghosszabb túrája hét és fél kilométer volt, amikor körbesétáltam a Tatai tavat, de az El Camino nem a távról, hanem a meditációról szól. Néhány barátom felajánlotta, hogy elkísér, de egyedül akarok elvonulni a világtól. Ártatlanul lettem megbélyegzett ember, amit feldolgozni képtelenség, de megpróbálom. Megnyugvásra van szükségem. Jó érzés lesz civilnek lenni, hiszen a fogadók tizenhat ágyas szobáiban nem Lajcsi leszek, hanem egy zarándok a sok közül. A feleségem szerint a napi húsz-harminc kilométeres gyaloglás túl nagy megerőltetés nekem, de ez is csak erősített a hitemben. Ha esik, ha fúj, nem adom fel!” – mondta.