KezdőlapBulvárEllen DeGeneres elárulta: Donald Trump miatt hagyta el Amerikát

Ellen DeGeneres elárulta: Donald Trump miatt hagyta el Amerikát

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ellen DeGeneres, az amerikai televíziózás ikonikus alakja, először beszélt nyilvánosan arról, miért döntött úgy, hogy az Egyesült Királyságba költözik. A sztár a BBC-nek elmondta: Donald Trump újraválasztása után másnap hozta meg a döntést, hogy végleg Angliában telepedik le. A Gloucestershire-ben található Cheltenham színházában tartott eseményen Ellen kijelentette: „Az élet egyszerűen jobb itt.”

A műsorvezető azt is elárulta, hogy feleségével, Portia de Rossival azt fontolgatják, újra összeházasodnak Angliában, mivel az Egyesült Államokban ismét veszélybe került az azonos neműek házasságának jogi elismerése. „Amerika még mindig félelmetes tud lenni azoknak, akik önmaguk akarnak lenni” – fogalmazott.

Ellen DeGeneres három évtizeden át volt a televíziózás egyik legmeghatározóbb arca. Saját talkshow-ja mellett szerepelt vígjátéksorozatban, házigazdája volt Oscar-, Grammy- és Emmy-díjátadóknak, és ő kölcsönözte Dory hangját a „Némó nyomában” című filmben. 2024-ben egy utolsó stand-up turnéra indult az Egyesült Államokban, majd házat vásárolt a festői Cotswolds régióban.

A cheltenhami Everyman Színházban Richard Bacon műsorvezető kérdésére válaszolva DeGeneres elismerte: valóban Donald Trump politikája miatt költöztek el. „Egy nappal a választások előtt érkeztünk ide. Reggelre már tele volt az üzenetládánk síró hangulatjelekkel. Azt mondtam: ő nyert. És mi azt mondtuk: itt maradunk.”

A sztár a közösségi médiában is megosztott néhány pillanatot új életéből, köztük olyan videókat, ahol a farmon élő állataival látható – például juhokkal, amelyeket végül el kellett adniuk, mert gyakran megszöktek.

„Nem vagyunk hozzászokva ehhez a szépséghez. A falvak, a városok, az építészet – minden elbűvölő, és az életmód is egyszerűbb. Tiszta. Itt minden jobb – az emberek udvariasak, az állatokkal emberségesen bánnak. Nagyon szeretek itt élni” – fogalmazott Ellen, aki novemberben költözött Angliába. „Portia idehozta a lovait, nekem tyúkjaim vannak, és körülbelül két hétig birkák is voltak.”



Ellen DeGeneres és Portia De Rossi
Fotó: Shutterstock

A turnéja során Ellen többször is utalt arra, hogy „kétszer rúgták ki a showbizniszből” – először 1997-ben, amikor nyilvánosan coming outolt. Ez akkor a karrierje töréséhez vezetett: reklámszerződések szűntek meg, a csatorna visszavonta a támogatást.

A cheltenhami beszélgetésen így fogalmazott: „Elképzeltem, hogy sokan követnek majd, mint a szurikáták, akik kijönnek a lyukukból, de aztán azonnal visszahúzódnak. Ez egy nehéz döntés, nem való mindenkinek. Ma bizonyos szempontból jobb a helyzet, más szempontból nem. Ha valóban jobb lenne, akkor mindenki, akiről tudom, hogy meleg, kiállna – de még mindig sokan félnek.”

Ellen megemlítette azt is, hogy az amerikai Dél-Baptista Egyház támogatja az azonos neműek házasságának eltörlését, és legalább kilenc államban terjesztettek be erre irányuló törvényjavaslatokat. „Portiával már most tájékozódunk, és ha valóban megtörténik, itt fogunk összeházasodni.”

Egy közönségkérdésre válaszolva hozzátette: „Szeretnék olyan társadalomban élni, ahol az emberek nem félnek önmaguk lenni. Ahol mindenki elfogadja a másikat. A fiatal generáció viszont már kényelmesebben mozog ezekben a kérdésekben, ezért úgy gondolom, ők fogják mutatni nekünk az utat.”

2022-ben a DeGeneres-showt számos vád érte: több volt alkalmazott mérgező munkahelyi légkörről számolt be, ami a műsor végéhez vezetett. Három producert elbocsátottak, és az utolsó évad Ellen nyilvános bocsánatkérésével indult. A történtekről a 2024-es turnéján és a Netflix-különkiadásban is beszélt.

A jövőre nézve Ellen egyelőre nem tud konkrét terveket megosztani, de annyit elárult: „Szeretnék szórakozni, valamit csinálni. Szeretem a tyúkjaimat, de egy kicsit unatkozom.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet