Sir Elton Johnt senkinek sem kell bemutatni. Dalaival történelmet írt, a neve pedig örökre belevésődött minden idők legjobb előadóinak listájába. A 77 éves élő legenda egy érzelmes interjúban vallott az életéről – beszélt a hírnévről és a függőségéről, továbbá megdöbbentő tényeket is feltárt magáról, amelyekről talán még soha nem beszélt.
„A legkínosabb dolog volt az életemben, amikor [drog]kezelésre kerültem, hogy nem tudtam egy mosógépet működtetni. Azt gondoltam: ’A csudába! Itt vagy 43 évesen, és nem tudsz egy mosógépet kezelni. Ez mutatja, hogy mennyire selejt vagy’” – fogalmazott magáról őszintén az énekes a TIME magazinnak.
Az előadóművész azt is bevallotta, a korábbi szerelmeit „túszként” kezelte, és a függőségei miatt egy igazi senkiháziként viselkedett velük. Alkohol- és kokainproblémái a karrierje csúcsán, a ’70-es és ’80-as években jelentkeztek, míg végül annyira elfajultak, hogy a világsztár a ’90-es években rehabilitációra vonult. Elismerte, a függőségeinek számos áldozata volt, többek között a korábbi partnerei is.
„Az ember szörnyű döntéseket hoz a drogok hatására. Annyira akartam a szerelmet, hogy túszokat ejtettem. Találkoztam valakivel, aki tetszett nekem, és három-négy hónapot töltöttünk együtt, aztán meg neheztelt rám, mert rajtam kívül nem volt semmi az életében. Nagyon felzaklat, ha visszagondolok arra, hogy valószínűleg hány embert bántottam meg” – fogalmazott Sir Elton John.
1990-ben a szupersztár a Chicagói Lutheran General Kórházba került fekvőbetegként, ahol hat teljes hétig kapott kezelést a drog-, alkohol- és ételfüggősége miatt. A legnehezebb számára nem is maga a folyamat volt, hanem a beismerés, hogy mekkora egy senkiházi lett.
„Nehéz megmondani valakinek, hogy egy semmirekellő nyavalyás, és ezt nehéz hallani is. Végül meghoztam a döntést, hogy beismerem, én is egy senkiházi vagyok” – vallotta be Elton John.
A dicsőség könnyen az ember fejébe száll. Ennek kapcsán így nyilatkozott: „Amikor híres vagy, az olyan, mint egy udvar körülötted. Az emberek versengenek a pozícióért, és minél közelebb vagy hozzám, annál inkább féltékenyek lesznek rád az emberek”. Azonban a több mint 34 éve tiszta popsztár úgy gondolja, mindvégig egy „magasabb erő” vigyázott rá és segített neki megvívni az élete csatáit.

„Nem igazán hiszek a bibliai Istenben, de van hitem. A felsőbb hatalmam egész életemben gondoskodott rólam; ő segített át a drogokon, ő segített át a depresszión, ő segített át a magányon, és ő segített józannak maradni. Azt hiszem, mindig is ott volt. Csak nem ismertem el őt” – véleményezett Sir Elton John.
Ez a különleges interjú annak nyomán született, hogy a TIME Elton Johnt az év ikonja címmel tüntette ki. Az élő legenda egyébként a Good Morning America című műsorban is megjelent múlt szerdán férje, David Furnish oldalán, ahol szintén az életéről és az új dokumentumfilmjében bemutatott személyes kihívásokról beszélgetett Robin Robertsszel.
„Sajnos júliusban elvesztettem a látásomat a jobb szememre, mert Dél-Franciaországban fertőzést kaptam, és már négy hónapja nem látok. A bal szemem sem a legjobb, szóval… Van remény és bátorítás, hogy rendbe fog jönni, és kezdeményezzük, hogy megpróbáljuk megjavítani. Jelenleg tényleg erre koncentrálunk” – árulta el Elton John.
Hogy megnyugtasson mindenkit az egészségi állapotáról, a világsztár így folytatta: „David és én mindig félévente járunk vérvizsgálatra Los Angelesben. Soha nem volt még jobb az egészségünk”. Ettől eltekintve még megjegyezte: „soha nem szerencsés, hogy ilyesmi történjen. Nem látok semmit, nem tudok olvasni semmit, nem tudok nézni semmit” – állítja Elton John, aki szeptemberben beszélt először a látásproblémáiról.
Akkor az Instagramon osztott meg a bejegyzést, miszerint: „A nyár folyamán egy súlyos szemfertőzéssel küzdöttem, ami miatt sajnos csak korlátozottan látok az egyik szememre. Gyógyulok, de ez egy rendkívül lassú folyamat, és eltart egy ideig, mire a látás visszatér a fertőzött szembe. Nagyon hálás vagyok a kiváló orvos- és ápolócsapatnak, valamint a családomnak, akik az elmúlt hetekben nagyon jól gondoskodtak rólam” – állt a bejegyzésben.
December elején az ABC Newnek már az új dokumentumfilmjéről, a Never Too Late-ről beszélt. Ennek kapcsán bevallotta, nem biztos abban, hogy képes lesz újra dolgozni, mivel minden figyelmét az egészségére fordítja.
„Már jó ideje nem csináltam semmit. Egyszerűen csak fel kellene állnom a hátsófelemről. (…) De a stúdióba bemenni és felvenni nem tudok, mert először is nem látok egy szöveget sem. Azon vagyunk, hogy megpróbáljuk jobbá tenni, de jelenleg tényleg erre koncentrálunk” – jegyezte meg a popsztár.