Falusi Mariann több mint három évvel Lang Györgyi halála után is nehezen beszél egykori zenésztársáról, akivel saját megfogalmazása szerint „szinte ikrek” voltak. A Pa-dö-dő énekesnője a Palikék Világában most könnyek között idézte fel azt a találkozást, amelyre Lang Györgyi hosszú időn át készült, nevelőapja, Mécs Károly azonban végül nem vállalta a beszélgetést vele.
Lang Györgyi mindössze másfél éves volt, amikor szülei elváltak, édesanyja pedig később újraházasodott. Nevelőapja Mécs Károly lett, aki 18 éven keresztül volt jelen a család életében.
Évekkel később azonban a színész egy televíziós műsorban azt mondta, nincs lánya. Falusi Mariann most a Palikék Világa Pertu című műsorában beszélt arról, milyen mélyen érintette mindez Lang Györgyit.
Az emlékeket egy apró tárgy hozta felszínre.
Egy kendő láttán tört el Falusi Mariannnál a mécses
A műsorban Máthé Kincső személyes tárgyakat helyez vendégei elé. Falusi Mariann ezúttal egy textilkendőt kapott, amely különleges jelentőséggel bírt Lang Györgyi életében.
Gyerekkorától felnőttkoráig gyakran tartott magánál egy ilyen kendőt, amelyhez erősen kötődött. A „nyunyónak”, illetve „gyongyónak” nevezett tárgy láttán Falusi Mariannnak egy régi televíziós történet jutott eszébe.
„Volt egy ilyen nagyszerű eset a kedves Mécs Károly nevű színművésszel, aki Györgyinek volt nevelőapja egészen gimnáziumig. Volt Friderikusznak egy békítő műsora, ahová meghívta Mécs Károlyt is. Kérdezte, hogy: „Magának, ugye, van egy lánya?”, mire azt mondta: „Nincs”. Aztán megint: „De, van egy lánya” – „Nincs” Aztán Friderikusz behozott egy csokrot, amiben volt egy ilyen „gyongyó”…” – idézte fel Falusi Mariann.
A történet ezen a ponton már annyira felkavarta az énekesnőt, hogy nem tudta visszatartani a könnyeit.
„Tudtam, hogy borzasztóan fájt neki”
Falusi Mariann ott volt Lang Györgyi mellett, amikor barátnője arra készült, hogy hosszú idő után ismét találkozzon Mécs Károllyal.nA személyes beszélgetés azonban nem történt meg.
„Györgyivel kint álltunk… Most muszáj bőgnöm… Szóval Györgyivel kint álltunk, fogtam a kezét, tudtam, hogy megviseli ez az egész találkozás, mert azt hiszem, hogy azóta nem találkoztak személyesen. Mécs nem vállalta ezt a beszélgetést. Tudom, hogy Györgyi úgy készült, hogy még a régi autója rendszámát is tudta, és szerette volna neki elmondani… Éreztem, hogy szorítja a kezem. Bementünk, és ő nem bőgött, nem csinált akkora cécót, mint én most. De tudom, hogy borzasztóan fájt neki. Nagyon embertelen dolog volt. Nem baj, kapott két Kossuth-díjat, attól biztos boldogabb lett, mint hogy ezt elismerte volna…” – mondta sírva Falusi Mariann.
Lang Györgyi korábban maga is beszélt Mécs Károlyról
Lang Györgyi korábban szintén megszólalt arról, hogyan élte meg a nevelőapjával való kapcsolatát. Visszaemlékezése szerint gyerekként nem érzékelte, hogy komoly konfliktus lenne közöttük, és olyan esemény sem történt, amelyből egyértelműen arra következtethetett volna, hogy Mécs Károlynak problémája van vele.
„Korrekt volt a viszony, semmi különös. Nem volt utálkozás, nem volt abuzálás, semmi nem volt, amire haragudni kéne bárkinek. Nem fogalmazta meg, mi a baja. Valószínűleg nem szeretett, csak anya túlságosan erős karakter, és lehet, hogy ő ezt akkor nem akarta jelezni, ezt el tudom képzelni…” – mondta kapcsolatukról Lang Györgyi.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban nézhető vissza:
