Steve Rimmer hajléktalanként élte mindennapi életét, egészen addig, amíg a sors kegyes volt hozzá és 180 fokos fordulatot hozott életébe.
A 45 éves Steve Rimmer azután lett híres, hogy a Key 103FM rádióba kapott meghívást, annak köszönhetően, hogy egy rockbanda nem jelent meg az előre megbeszélt interjún.
A Key 103FM szerkesztőinek annyira megtetszett Rimmer hangja, hogy fel is vették műsorvezetőnek, mindehhez pedig egy teljes átváltozás is kellett. A brit férfi 4.000 lírából kapott új frizurát, fogorvosi ellátást és egy teljesen új kosztümöt.
„Remélem, hogy az új kinézetemmel a nőket is meghódíthatom.” – nyilatkozta Steve, akit DJ Tim Shaw változtatott át. Shaw elmondta, amikor megismerkedett Rimmer-el annak csak egy pár cipője volt, és az illata is „verhetetlennek” tűnt.
Fotó: The Sun