KezdőlapBulvárFilmKészül a Parajelenségek című horrorsorozat negyedik része

Készül a Parajelenségek című horrorsorozat negyedik része

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Negyedik rész is készül idén a Parajelenségek című horrorsorozathoz – jelentette be a Paramount filmstúdió.

A Variety online kiadása szerint az előző három epizód összesen 518 millió dollárt (136 milliárd forintot) hozott a stúdió konyhájára.

A sikertörténet 2007-ben kezdődött, amikor a mindössze 15 ezer dollárból forgatott Parajelenségek meghódította a mozikat, és a stúdió végül világszerte közel 200 millió dolláros jegyeladással zárta forgalmazását. A sztori Újabb parajelenségek címmel 2010-ben folytatódott, és a hárommillió dolláros költségvetés ismét busásan megtérült a csaknem 180 millió dolláros globális bevétellel. A Parajelenségek 3. tavaly októberben került az észak-amerikai mozikba, és már premierhétvégéjén a kasszasikerlista élére lendült. Bár ez az epizód tulajdonképpen a korábbi részek előzményfilmjeként készült, a két szereplő gyermekkorát idézte fel, már bemutatása első három napján 54 millió dollárért fogytak rá a jegyek az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban.

Don Harris, a Paramount illetékese akkor azzal magyarázta a jelenséget, hogy a közönség végső soron azért jár a moziba, mert együtt akar nevetni és félni a többiekkel. „Az emberek szeretnek együtt sírni a sötétben, ahol senki sem látja őket” – mondta.

Forrás: MTI



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet