Bár hajlamosak vagyunk legyinteni egy-egy egészségügyi probléma vagy helyzet kapcsán, néha érdemes megfontolni, mikor és meddig vagyunk hajlandóak elmenni az önámításban a saját jólétünk érdekében.
Gáspár Bea a napokban adott interjút a TV2 Titkok Ramónával című műsorában a betegségéről, melyet sokáig meg sem történtnek tekintett.
„Erről még nem beszéltem, nem is akartam ennek teret adni, hogy beteg voltam” – fogalmazott Bea asszony, aki idén tavasszal esett át egy komoly sebészeti beavatkozáson.
„Nagyon kellemetlen tüneteim voltak. Mióma nevű daganat a méhemben elkezdett nagyon szaporodni” – kezdett bele a történetbe Bea.
„A tanár úr, aki műtött, azt mondta, nagyon bátor nő vagyok, hogy ennyire kitoltam, mert nagyon nehezen tudta a méhemet eltávolítani, annyira nagy volt a mióma, hogy csecsemőfejnagyságú volt, és ez befolyásolta az életminőségemet nagyon, és utána azért nagyon beteg voltam. Robot-asszisztált műtétem volt, mintha nem is lettem volna megműtve, gyakorlatilag hazamentem a kórházból és megfőztem egy komplett ebédet” – magyarázta Gáspár Bea.
Győzike felesége remekül érezte magát a beavatkozás után, és a hat hét ágynyugalmat sem érezte annyira szigorúan betartandónak. De közben belázasodott, és háromszor is visszakerült a kórházba.
Bármennyire is ijesztő volt a diagnózis és bonyolult a beavatkozás, „amikor a műtőbe betoltak, nem volt bennem kérdés, hogy én fel fogok épülni” – állította Bea asszony, aki azóta teljesen felépült.
„A betegségem által rájöttem arra, hogy jól tettem, hogy nem veszek komolyan semmit. Bármikor véget érhet ez a földi élet, és hogy ha úgy ér véget, hogy mindig mindennek meg akarok felelni, a megfelelési kényszer ural, akkor nagyon rossz életet élek. De én nem úgy élek, hogy meg akarok felelni bárkinek vagy bárminek” – fogalmazott Gáspár Bea.
Nézd vissza a beszélgetést az alábbi videóban!