Donald Trump élesen bírálta George Clooney-t, aki a 60 Minutes című hírműsornak adott interjújában kritizálta az amerikai elnököt.
Az Oscar-díjas színész éppen az új, Jó estét, jó szerencsét! című Broadway színdarabját népszerűsítette a műsorban, amelyben Edward R. Murrow veterán újságírót alakítja, aki részt vett a Joseph McCarthy szenátorral folytatott történelmi televíziós leszámolásban. Az interjúban a 63 éves Clooney többek között arról is beszélt, hogy tavaly egy esszében arra kérte, Joe Bident, az ország érdekében lépjen vissza az elnökjelöltségtől, ezzel remélve megakadályozni Trump győzelmét.
Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésére is kitért, a kormány és a sajtó közötti harcot a „korszakok csatájának” nevezve.
A színész megemlítette a Trump által indított fenyegető pereket, az egyiket az ABC ellen, rágalmazás vádjával, a másikat pedig a CBS ellen a tévénézők félrevezetése miatt. Trump azt állította, hogy a „60 Minutes” stábja „megtévesztően szerkesztette” a riválisával, Kamala Harrisszel készített interjút, hogy kedvezőbb színben tüntesse fel őt.
„Amikor a másik három hatalmi ág kudarcot vall, amikor a bírói, a végrehajtó és a törvényhozó hatalom cserbenhagy minket, a negyediknek kell sikerrel járnia” – mondta Clooney. „Az ABC most rendezte a pert a Trump-kormányzattal. A CBS News pere pedig folyamatban van … Látjuk ezt az elképzelést, hogy a kormányt arra használják, hogy megijesszék vagy megbírságolják vagy felhasználják a vállalatokat – hogy kisebbé tegyék az újságírókat” – fejtette ki a színész.
„A kormányok nem szeretik a sajtószabadságot, soha nem is szerették, és mindez teljesen független attól, hogy éppen konzervatívok vagy liberálisok vannak hatalmon. Nem szeretik a sajtót” – folytatta a sztár.
Trump azonnal reagált Clooney vádjaira a Truth Social közösségi oldalon, és a 60 Minutes című műsort is támadta. „Miért készítene a 60 Minutes, amely mostanra alaposan lejáratta magát, egy abszolút reklámot George Clooney-ról, egy másodrangú filmsztárról és bukott politikai szakértőről? Keményen harcolt azért, hogy megválasszák Álmos Joe-t, majd a vita után azonnal dobta őt, mint egy kutyát. Később, feltételezem, az Obama-tábor utasítására, mindent feltett ‘Kamalára’, csakhogy hamarosan rájött, hogy ez nem fog túl jól működni” – írta Trump.
Ezután megismételte korábbi vádjait a műsorral szemben, mondván, hogy hamis válaszokat illesztettek be a vele készült interjúba, ami közvetlenül a választások előtt került adásba. „És most megint George Clooney? A sajtóügynöke egy vagyont kereshetne!!!” – írta.
A színészt arról is kérdezték, miért kérte Bident a visszalépésre, azzal az érvvel, hogy úgy érzi, egyszerűen „nem tud nyerni.”„Arra neveltek, hogy az igazat mondjam” – mondta Clooney, akinek az édesapja újságíró volt.
Trump akkor azzal reagált Clooney esszéjére, hogy „hamis filmsztárnak” nevezte, aki szerinte „soha nem került közel ahhoz, hogy igazán nagy filmet készítsen.” Mit tud Clooney bármiről is?” – tette hozzá Trump. „Clooney-nak ki kellene szállnia a politikából, és visszamennie a televízióba. A filmek sosem váltak be neki!!!”
Clooney múlt héten Stephen Colbert talkshow-jában is megjelent, hogy népszerűsítse a darabját, ahol többek között arról is kérdezték, mit érez Kamala Harris tavalyi vereségével kapcsolatban.
„Nem is tudom, mit kellene tennem? Meg kéne rohamoznom a Capitoliumot?” – válaszolta, utalva a 2021. január 6-án történt esetre, amikor Donald Trump támogatói megostromolták az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumát. Clooney megjegyzését a közönség lelkes tapssal jutalmazta. Bár nem mondta ki Trump nevét, sok szerencsét kívánt neki, és azt mondta, reméli, jól végzi a dolgát, mivel az országnak szüksége van erre.