Ha egy párkapcsolat működik, nincs szükség egy darab papírra ahhoz, hogy gyümölcsöző legyen. A házassági oklevél önmagában semmit nem jelent, csupán az számít, hogy a felek őszintén szeressék egymást, és megadják egymásnak a kölcsönös tiszteletet.
Goldie Hawn és Kurt Russell az élő példa arra, hogy ez az igazság. A sztárpár közel négy évtizede van együtt, de az a huncut fény azóta is ott ragyog a szemeikben.
Ők ketten 1983 Valentin-napja óta alkotnak egy párt, és 2022-ben 39 évet ünnepelnek együtt. Van egy közös fiuk, Wyatt Russel, és született gyermekük a korábbi házasságaikból is. Goldie-nak van még egy fia és egy lánya – Oliver és Kate Hudson exférjétől, Bill Hudsontól. Míg Kurtnek született egy fia, Boston Russell, exnejétől, Season Hubleytól.
Bár nem fiatalok – Goldie a napokban töltötte a 77-et, Kurt pedig 71 –, a nő még mindig gyönyörűnek érzi magát a párja mellett, hiába telt el annyi közös év.
„Egyik este elmentünk volna vacsorázni. Rám nézett, és azt mondta: ‘Hihetetlen vagy’. Azt mondta, ’nem hiszem el, milyen [gyönyörű] vagy’. Ezt nagyon értékeli” – nyilatkozta Hawn egy 2020-ban adott interjúban.
Lassan 40 éve vannak együtt, de sosem házasodtak össze. Állandóan megkérdezik tőlük, mi az oka annak, hogy nem akarják hivatalossá tenni a kapcsolatukat, de a válasz ezidáig elmaradt.
Goldie azonban most elárulja a titkot: „Már rég elváltam volna, ha házas lettem volna. A házasság egy érdekes pszichológiai dolog” – vallotta a színésznő.
„Ha szükséged van arra, hogy kötődj valakihez, akkor fontos, hogy házas légy. De ha van függetlenséged, ha van elég pénzed és elég függetlenségtudatod, és szereted a függetlenségedet, akkor van valami pszichológiai oka annak, hogy ne légy házas, mert ez megadja a szabadságot, hogy így vagy úgy dönts” – magyarázza Hawn.
„A magam nevében, én úgy döntöttem, maradok. Kurt is a maradást választotta, és nekünk tetszik ez a választás” – tette hozzá Goldie.
A színésznő azt is elmondta, hogy a kapcsolatuk egy „jó egységet” képez. Az évtizedek során pedig sikerült tökéletesíteniük ezt az egyensúlyt. Az otthona falai mögött Kurt visszafogottabb.
„Leülhet és nézheti a meccseit. Imádja a golfot, és tudod, imádja az otthonát. Miközben én: ’Akkor nincs biciklizés?’” – viccelődött.
Az évek során már azt is pontosan kitapasztalták, mit várnak el egymástól. „Erősnek akarsz maradni, de ugyanakkor megbocsátó is akarsz lenni. És meg akarod érteni, együttérzőnek akarsz lenni a másik emberrel” – árulta el Goldie Hawn.
„Ha erre nem vagy képes, akkor nem adsz magadnak egy igazán tisztességes esélyt egy hosszú távú kapcsolatra. És ezt a leckét mindannyiunknak meg kell tanulnia” – fogalmazott a színésznő, akitől, ennyi év tapasztalattal, valóban érdemes lenne párkapcsolati leckéket venni.