Gubik Petra ismételten bebizonyította, hogy egyszerűen képtelen hibázni, amikor színpadra lép. Szombat este ismét lenyűgözte a közönséget a Sztárban sztár All Starsban, és megmutatta, miért tartják őt az egyik legnagyobb esélyesnek.
Bár az előző héten csupán a vigaszágon jutott tovább, ami sokak számára igazságtalannak tűnhetett, Petra akkor is káprázatosan énekelt. Nem szabad elfelejteni, hogy korábbi győztesként tért vissza, és most is a mezőny élén áll.
Az átváltozás képessége nála páratlan – nem csak ebben a versenyben, hanem talán az egész műsor történetében. Hihetetlen tehetséggel és profizmussal képes magáévá tenni minden szerepet, miközben szerénysége és alázata csak még közelebb hozza őt a közönséghez. Nem csoda, hogy az este végén állva tapsoltak neki, ez a teljesítmény valóban megérdemelte az elismerést.
A zsűri sem fukarkodott a dicséretekkel, teljesen egyértelmű volt, hogy Petra produkciója kiemelkedett. Janis Joplinként állt színpadra, és a dal nehéz, rekesztős énektechnikája igazi kihívás volt, de ő még ezt is könnyedén teljesítette. Liptai Claudia külön kiemelte, hogy olyan hangja van, amit mások csak irigyelhetnek.
„Elvarázsolt a produkció” – mondta Hajós András. „Ami a hangodat illeti, nagyon megleptél, hogy benned van ez a rekesztés. Amikor nem kellett ugrálj, akkor tökéletes volt. A mozgástól kicsit kibukkant a saját hangod… amit lehetett megtettél.”
„Egészen elképesztő az, amit itt produkáltál, én ezt tudtam, és nagyon örülök, hogy ez sikerült” – tette hozzá Stohl András.
A pontszámok is tükrözték ezt a kiváló teljesítményt: Lékai-Kiss Ramóna 9 pontot adott, míg Stohl András, Liptai Claudia és Hajós András egyaránt 10 ponttal jutalmazták.
Petra ezzel a produkcióval joggal került az első helyre, és teljesen megérdemelten foglalja el ezt a pozíciót.
Nektek hogy tetszett a produkció?