Szeptember végétől havonta egy-egy napra gyermek és ifjúsági adóvá alakul az m2. Az első Csudaszombaton, szeptember 24-én a tipegőktől a kamaszokig minden korosztálynak kínál élményt a tévé. Ekkor debütál a Csudacsalád című vadonatúj vígjáték, és ekkor láthatják a nézők a Magyar Rádió Szimfonik LIVE koncertfilmet is.
Szeptember 24-én egy egész napra a gyerekeké lesz az m2. Ez lesz az első Csudaszombat a csatorna történetében, a tematikus napért felelős Gyermek- és Ifjúsági Főszerkesztőség tervei szerint ezentúl ugyanis minden hónap utolsó szombatján gyerekeknek és fiataloknak szóló tematikus programokat mutatnak be a második adón. Az első Csudaszombaton a magyar dráma napja alkalmából a színházé lesz a főszerep. A reggel 8-tól induló, 14 órás műsorfolyamban új magyar meséket, gyerekverseket, báb- és gyermekszínházi előadásokat, riportfilmeket és kézműves foglalkozásokat is találunk.
A délelőtti kínálat Nagy Judit és a játékmester-bábszínész Szabó Balázs vezetésével a „zsebibabáknak” és az óvodásoknak szól a Bárka Színház Meseladikjával, gólyalábasokkal és tündérekkel. Igazi csemege lesz a pécsi Bóbita Bábszínház előadása a három kismalacról vagy Bors néni varázslatos világa Molnár Piroskával, de belenézhetnek a kisebbek a Stúdió K Színház és a győri Vaskakas Bábszínház előadásaiba is. Az élő Bonbon Matinéban a komolyzene derűs arcát mutatja meg Lukácsházi Győző, új rajzfilmen láthatjuk Kormos István és Lázár Ervin meséit, és gyerekek előadásában hallgathatjuk Lackfi János, Varró Dániel, Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor verseit. Ebéd után együtt szurkolhatnak a kisebbek Vitéz Lászlónak a Kolibri Fesztiválon, de szerepel a kínálatban Jankovics Marcell Fehérlófia című rajzfilmje is. Ekkor indul Csudacsalád, egy vadonatúj, kifejezetten a Csudaszombatokra gyártott vígjátéksorozat első évada. Hogyan éljük túl, ha az egyik gyerek kamaszodik, a másik szerelmes, a harmadik pedig hercegnő üzemmódba kapcsol? Az óránként vetített epizódokból mindez kiderül.
Délután kamasz műsorvezetők veszik át a stúdióban a mikrofont, a kisiskolások pedig rajzfilmen ismerkedhetnek a klasszikusokkal, így A walesi bárdokkal vagy Kőműves Kelemen történetével, A nagyidai cigányokat pedig a díjnyertes felvidéki Csavar Színház előadásában láthatják. Újabb epizódok következnek a Csudacsaládból, de a keretműsorban az is kiderül, mire jó a rögtönzések játéka védőháló nélkül, és hogyan születik egy görög tragédiából Olympos High School musical – végzős bábszínész-hallgatók előadásában. A műsorvezetők a Momentán Társulat vezetésével rögtönöznek délután, és saját alkotásaival illusztrálja a kamaszkor kreativitását a Szőke-Klán. Felgyullad a piros lámpa a Magyar Rádió hajdani Gyerekstúdiójában, ahol az egykori gyerekszínészek találkoznak újra.
Egy fiataloknak szóló programajánló, majd Derek vakációját megörökítő családi film után igazi zenei csemegével zárja a műsorfolyamot az m2. 18.40-től és 20.30-tól két részletben láthatják az érdeklődők a Magyar Rádió Szimfonik LIVE koncertfilmet, amelyet az idei Sziget Fesztiválon rögzített a televízió. A koncert előtt Balogh Sándor karmesterrel és néhány fellépővel beszélget Buda Márton.
2011. szeptember 24., m2 – Csudaszombat – Függöny fel!
Főszerkesztő: Görög Athéna; rendező: Zilahy Tamás; felelős szerkesztő: Halász Judit; szerkesztők: Csókás Marcell, Magócsi Anikó, Medvedt Yvette, Rieger Johanna; szakértő: Takács Vera.
Csudaszombat – Függöny fel!
Gyermek tematikus nap az m2-n – 2011. szeptember 24.
08.00 Híradó
08.10 Csudaszombat – Függöny fel! (Színházi játszóház, mesékkel, játékkal, és sok zenével – élő stúdióműsor 2/1.)
Benne:
8.10 Okker és türkiz – részletek a Ciróka bábszínház előadásból
08.20 A fecske meg a szalmaszál (magyar rajzfilm, írta: Kormos István, rendezte: Richly Zsolt)
08.40 Három kismalac (a Bóbita Bábszínház előadása)
09.10 Bonbon Matiné Lukácsházi Győzővel (élő stúdióműsor)
09.30 Hamupipőke (riport)
09.35 A kevély kiskakas (magyar rajzfilm, írta: Kormos István, rendezte: Richly Zsolt)
09.40 Gyermekvers – gyerekektől
09.55 A kíváncsi elefánt – Németh Ilona bábvilága (riport a Stúdió K Színházról)
10.05 Boltos mesék (magyar rajzfilm, rendezte: Szoboszlai Eszter)
10.12 Cinege-cinege (riport a Vaskakas Bábszínházról)
10.30 Gyermekvers – gyerekektől
10.35 A hazudós egér (magyar rajzfilm, írta: Lázár Ervin, rendezte: Kiss Andrea) 11.05 Riport a Tintaló Társulásról
11.10 Csudacsalád (családi vígjátéksorozat, 4/1. rész, írta: Akar Péter, Bárány Márton, Gévai Juli, Lénárt Gábor, rendezte: Zilahy Tamás)
11.40 Gyermekvers – gyerekektől
11.44 A négyszögletű kerekerdő: Vacskamati virágja (magyar rajzfilm, írta: Lázár Ervin, rendezte: Horváth Mari)
12.00 Csudaszombat – Függöny fel! (Színházi játszóház, mesékkel, játékkal, és sok zenével – élő stúdióműsor 2/2.)
Benne:
12.05 Mi micsoda? (Német ismeretterjesztő film gyerekeknek, 26/2. rész: Az emberi test) 12:30 Másodix – XX. Kolibri Fesztivál (riport a fesztiválról)
12.55 Fehérlófia (magyar rajzfilm, írta: György László rendezte: Jankovics Marcell) 14.30 Csudacsalád (családi vígjátéksorozat, 4/2. rész)
14.40 A walesi bárdok (magyar rajzfilm, írta: Arany János, rendezte: Gémes József) 15.05 Rádiójátékosok (riportfilm a Magyar Rádió Gyermekstúdiójáról)
15.30 Csudacsalád (családi vígjátéksorozat, 4/3. rész)
15.45 Bíborcsiga (magyar rajzfilm, rendező: Tóth Pócs Judit);
15.55 Kőműves Kelemen (magyar rajzfilm, rendező: Richly Zsolt)
16.05 Kétkeréken merészen (Programajánló fiataloknak)
16.25 Csudacsalád (családi vígjátéksorozat, 4/4. rész)
17.00 Derek vakációzik (kanadai családi film, írta: Daphne Ballon, Rendező: Michael McGowan)
18.40 Magyar Rádió Szimfonik LIVE 1.0 (koncertfilm, 2/1. rész)
20.00 Híradó
20.30 Magyar Rádió Szimfonik LIVE 1.0 (koncertfilm, 2/2. rész)