Csodálatos korszak a miénk: biztosított a kötelező oktatás és a védőoltások, gyermekeink számtalan diplomával és nyelvet birtokolva vágnak neki az élet kalandjának, autópályákon suhanunk és gépmadarakkal szeljük az eget, s ha olykor megroskadni tűnik is, alapjában véve rendíthetetlenül hiszünk a jóléti társadalom eszményében. Mégis – bevalljuk vagy sem – gyakran, s talán egyre gyakrabban vágyunk valami egészen másra. Arra, hogy az élet egyszerűbb, természetesebb, mi pedig gondtalanabbak és boldogabbak legyünk. Egy megoldás: irány a középkor.
A Gyereknapon rendszerint elsősorban a gyerekek szórakoznak, a szülők pedig örülnek, hogy csemetéik jól érzik magukat. Nem így május 28-án, szombaton, a középkori Fordított Napon, ahol megnyílik minden idők Első Európai Középkori Felnőtt Játszóháza. Hogy miért is vált szükségessé a vadonatúj intézmény kialakítása, arra Kerge, a bikali Középkori Élménybirtok udvari bolondja adta meg a pontos választ: „Azért, mert mindenkinek játszani kell, akár gyerek, akár felnőtt, mert tűrhetetlen, hogy a játszás kizárólag a kisdedek és kölkök kiváltsága legyen! A mi középkorunkban a felnőtt is játszik, mert játszani jó és különben is ezt mondja Mátyás Király.”
A bikali Fordított Napon tehát a gyerekek leadják szüleiket a Felnőtt Játszóházba, majd pedig átadják magukat az időutazás és fordított játékok élvezetének: a Napfordító játékban a középkori városban elrejtett meserészleteket kell megtalálniuk, s ha összeállítottak egy-egy mesét, a nagyobbak és elszántabbak máris elindulhatnak a visszafelé olvasó versenyen, de nevezhetnek a kézenálló és kézenjáró versenyeken, vagy bejárhatják a Közpékori Birtokot Kergével, visszafelé. A versengések és játékok a siker és a középkori fordított világ megtapasztalásán kívül fabatkáért, a bikali hivatalos fizetőeszközért zajlanak.
A szülők felvigyázója és játékmestere: Laár András
A már említett Kerge beszámolt róla, milyen hosszas mérlegelés előzte meg a minden idők Első Európai Középkori Felnőtt Játszóháza első játékmesterének kiválasztását. Postagalambok, küldöttek és titkos tanácsnokok egész serege vett részt a bonyolult és a mai kor esze számára felfoghatatlanul sokrétű munkafolyamatban, melynek eredményeként Ede-Bede bácsi, alias Laár András nyerte el az óperencián túlra terjedő felelősséggel járó királyi megbízást. Kerge véleménye szerint Laár András a szakma elitjéhez tartozik: „tükörtartó és igazmondó józan bolondja egy igazi királyok nélküli, eszement kornak, amelyben semmit sem kell megfordítani, mert általában már eleve minden fordítva van”.
Felnőtt mesemodó verseny és jótékony célú mesekönyv-gyűjtés
A bikali Fordított Napon természetesen mesemondó verseny is lesz, ahol a szülők és rokonok járulnak a zsűriző gyerekek színe elé, hogy meséik csoda- és álomteremtő erejével elnyerjék jóindulatukat. Mátyás király utasítását tolmácsolva Kerge mindenkit arra kér: hozzon magával egy feleslegessé vált, megunt, kinőtt mesekönyvet, melyeket a térség hátrányos helyzetű gyerekeinek mesefelvirágoztatására fordítanak.
Kerge további bölcsességei, valamint a Királlyal folytatott titkos megbeszéléseinek részletei hamarosan olvashatóak lesznek blog formájában a www.kerge.blog.hu alatt.
Május 28-án, szombaton minden családot, felnőttet és gyereket szeretettel vár a középkor és a Fordított Nap a Bikali Élménybirtokon.