Bármennyire is fárasztó a gyereknevelés, egy szülő mégsem válik meg szívesen a gyermekétől. Ösztönösen munkálkodnak benne az érzések, ha akár pár órára is, de távol kell maradnia tőle. Ezt a természetfeletti ragaszkodást csak fokozni tudja, ha a szülők korábban már elveszítettek egy kisbabát… és ezt csak azok értik meg igazán, akik már megtapasztalták ezt a fajta veszteséget.
Így került összetűzésbe egy vőlegény és a bátyja – az ifjú pár megállapodott, hogy gyerekmentes esküvőjük lesz, ami azt jelenti, a szabály alól egyetlen vendég sem lehet kivétel. Még a vőlegény bátyja sem, akinek szivárványbabája született.
A testvér úgy gondolja, hiba lenne otthon hagyniuk a picit egy ilyen ostoba előírás miatt, hiszen ő egy csodababa, és áldást hozna a házasságra. A vőlegény azonban hallani sem akar róla.
A vő a Reddit-en osztotta meg a történetét, hogy támogatást kérjen a közönségétől. Szerinte neki van igaza, és ebben szeretné, ha a többség megerősítené őt. Azt írja, a bátyja kitartóan győzködte, hogy tegyenek kivételt a fiával, ezért a vőlegénynek drasztikus lépéseket kellett tennie, hogy megértesse álláspontját.
„Úgy döntöttünk, hogy az esküvő gyerekmentes lesz. Nincs gyűlölet a gyerekek iránt, csak hogy szervezettebb és visszafogottabb legyen. A bátyámnak és a feleségének van egy hároméves kisfia, akit mindenki ‘csoda’ vagy ‘szivárvány’ babának hív” – kezdett bele a történetbe a névtelen férfi.
Kifejtette, a bátyjának és a feleségének a múltban volt pár veszteségük néhány sikertelen terhesség miatt, így áldásként tekintenek a kisfiúra, akit végül sikerült a világra hozniuk.
„Amikor megtudták, hogy az unokaöcsémre is vonatkozik a gyermekmentességi szabály, megpróbáltak meggyőzni, hogy tegyek kivételt vele. Chris azt mondta nekem, hogy a fia egy csodababa, és a jelenléte az esküvőn ‘áldást’ hoz majd nekem és a menyasszonyomnak. Visszautasítottam, és azt mondtam, hogy nem, az esküvő gyerekmentes” – szögezte le a vőlegény.
„A felesége folyamatosan képeket küldött a menyasszonyomnak az unokaöcsémről, amikor még csak pár hónapos volt. Mondtam nekik, hogy nem, és hogy hagyják abba.”
A csodababa szülei azonban nem adták fel, és a testvére azt állította, hogy ha nem tesznek számára kivételt, ez a döntés akár a kapcsolatuk végét is jelentheti.
A vőlegény ekkor döntött úgy, hogy drasztikusan lép fel, hogy megértesse álláspontját.
„Tudtam, hogy nem fognak leállni, ezért előre készítettem tanulókártyákat azzal a mondattal, hogy az esküvő gyerekmentes, pont. Elővettem őket, és elkezdtem lassan, egyesével mutogatni nekik” – árulta el a férfi. A szülők cseppet sem örültek ennek, és azóta is szidják őt azért, ahogyan a dolgokat kezelte.
Azt írta: „Mindenkinek elmondták, hogy mekkora tiszteletlenséget és gúnyt mutattam feléjük, és azt mondták, hogy most már tegyem jóvá”.
Válaszul sokan támogatták a vőlegényt, neki adván igazat. Az egyikük azt mondta: „Folyamatosan feszegették a határt, te pedig keményen tartottad, valószínűleg a lehető legviccesebb módon”.
Míg egy másik azt állította: „Nem lesznek ott az esküvőn. Jó neked. Annyira elegem van abból, hogy az emberek azt mondják: ’De hát ez az én csodababám!’. Minden baba egy csoda, és az övék nem különleges.”