14 év után, ismét visszatért a televíziók képernyőjére a Győzike-show. A már legendássá vált reality-műsor megújult, Gáspárék címmel forog a TV2-n, és bár az elődjéhez képest sok újdonságot tartalmaz, van, ami nem változik: maga a főszereplő és a tőle megszokott jókedve. Kicsapongásával azonban Győző már az első adásban bajba került. A rendőrök végül bilincsben vitték el őt.
Mint ismert, a Gáspár család elköltözött régi otthonából, és Budapesten, egy zuglói társasházban folytatják életüket. A showman úgy gondolta, ezt meg kell ünnepelni, ezért házavató bulit szervezett, természetesen élőzenével.
Mondanunk sem kell, mennyire díjazták az ötletét a szomszédok, akik azonnal rájuk hívták a rendőrséget. Csakhogy Győzikét ilyen könnyen nem lehet eltántorítani az elveitől – és ha már a lakásban nem mulatozhat, kicsődítette a vendégeket az utcára.
Éjnek évadján, egy egész zenekarral, hangos énekléssel sétáltak végig a kerület utcáin – míg ismét szembe nem találták magukat a rendőrséggel.
„Nemrégiben találkoztunk és megbeszéltünk valamit” – fogalmazott a rendőrtiszt. Győző azonban továbbra is védte a saját igazát. Valóban megegyeztek, hogy a lakásban nem zenélhetnek, ezért jöttek ki az utcára.
„Közterületen közszereplő hadd énekeljen már akkor, amikor akar” – hangsúlyozta a showman, de a rendőröknek ez cseppet sem tetszett.
„Ez nem így működik” – érkezett a hatóságok válasza. A rendőrtiszt arra is felhívta Győző figyelmét, hogy nagyon sok lakó panaszkodik rájuk, pedig alig költöztek Budapestre. Ráadásul nem is egy, hanem több feljelentés is érkezett, csendháborításért.
Bár a társaságnak egyáltalán nem volt kedve összetűzésbe kerülni a rendőrséggel, próbálták meggyőzni a showmant, hogy vegyen vissza. De Győző rövidre fogta az érvelést: „aki fél, az menjen” – utasította a vendégeit.
Ő viszont bulizni fog, és senki nem fogja megakadályozni ebben. Tévedett. A hatóságok ugyanis bilincsbe verték, de még így is tovább tiltakozott: „Mi az, hogy nyugi? Mi az, hogy nyugi! Lejáratnak engem” – kiabálta Gáspár Győző a rendőrautóból.