Hajmásy Péter még az év elején egy podcastban számolt be róla, hogy nyitott szívműtét előtt áll, és emiatt az esküvőjüket is elhalasztották Nádai Anikóval. A hat héttel ezelőtt elvégzett beavatkozás szerencsére jól sikerült, és azóta már otthon lábadozik, de a pár nehéz pillanatokon van túl, amikről őszintén beszéltek a Fókusznak.
„Azt az öt és fél órát, amíg műtötték, tényleg nem kívánom senkinek. Amikor minden percben nézed a telefonod, számolod, hogy mennyi idő telt el, »oké, ez még normális, ne izgulj«…” – kezdte Anikó a beszámolót.
„Nem volt olyan opció a fejünkben, hogy bármi baj lehet, annak ellenére, hogy tényleg nagyon nagy műtétről beszéltünk. Aztán azonnal felhívott az orvosa, elmondta, hogy végig stabil volt az állapota, hogy szükségszerű volt a műtét, mert rosszabb állapotban volt a szíve, mint amit az előzetes vizsgálatok mutattak. Úgyhogy ennél jobb dolog nem történhetett, túl vagyunk rajta” – folytatta a műsorvezető, hozzátéve, hogy a párja úgy érezte magát, „mint akin átment egy úthenger”, ahogy arra korábban figyelmeztették is.
„Szombaton volt hatodik hete, hogy megműtöttek, és most már három hete itthon vagyok, úgyhogy napról napra erősödöm, napról napra jobban érzem magam, de még sajnos azért egy kicsit gyengén, gyengének érzem magam” – fogalmazott Hajmásy Péter, hozzátéve, hogy nehezen viseli a tehetetlenséget.
Arról is beszélt, hogy érezte magát közvetlenül a műtét után, amikor meglátta a menyasszonyát. „Egyből elkezdtem sírni, nem tudom, mi váltotta ki. Bejött, elkezdtem sírni, mindenem fájt, ötszáz cső, nem kaptam levegőt is. Mondtam, hogy menjen ki, és akkor kiment. Éreztem, hogy valahogy abba kell hagyni, mert nem lesz jó, hogy ott nézi, ahogy sírok órákig” – mondta az egykori kosárlabdázó. Nádai Anikó bevallotta, hogy nagyon meghatónak találta a pillanatot, és soha nem fogja elfelejteni azt, már csak azért sem, mert korábban még nem látta sírni a párját.
Nádai Anikó és Hajmásy Péter 2020 októbere óta alkotnak egy párt, és 2022-ben jegyezték el egymást, és reményeik szerint 2026-ban végre megtarthatják az esküvőt is.
