Egy nagymama elvesztése igen fájdalmas pillanat az ember életében, ám ha ezt a sajtóból tudjuk meg, az végképp elkeserítő lehet. A hírek szerint Harry herceg a sajtóból tudta meg, hogy elhunyt szeretett nagymamája, Erzsébet királynő.
Miközben a királyi család tagjai Balmoralba tartottak, hogy II. Erzsébet királynő mellett legyenek annak halálakor, Harry herceg mit sem sejtett a közelgő tragédiáról. Harry órákkal a tragédia után értesült a szomorú hírről.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A királynő halálhírét helyi idő szerint este fél hétkor jelentették be, néhány perccel azelőtt, hogy Harry leszállt az aberdeeni repülőtéren, miután egyedül szállt fel a magángépre. Családja már mind Balmoralban volt, ahol II. Erzsébet elhunyt.
„Egy magas rangú Buckingham-palota bennfentes a Page Sixnek elmondta, hogy Harry-t reggel hívta Skóciába az apja. Egy másik palotai forrás azonban megerősítette, hogy valójában senki sem hívta fel Harryt a királyi családból, vagy az udvarból, hogy közölje vele az uralkodó halálhírét – így neki a híradásokból kellett megtudnia, amikor késő délután leszállt a géppel” – írja a lap.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
II. Erzsébet királynő brit idő szerint 15 óra 10 perckor hunyt el, ám halálhírét csupán 18:30-kor hozták nyilvánosságra, ekkor értesült róla Harry is. Nagymamája halála mélyen lesújtotta a királyi családtól eltávolodott Harry herceget.
2022. szeptember 9-én, egy nappal a királynő halála után, III. Károly király – az új uralkodóként tartott első beszédében – látszólag olajágat nyújtott fiának és menyének, mondván: „Szeretném kifejezni szeretetemet Harry és Meghan iránt is, miközben folytatják életük építését a tengerentúlon”.
Kiderült továbbá, hogy másnap Vilmos sms-ben kérte meg Harryt, hogy csatlakozzon hozzá és az újdonsült walesi hercegnéhez egy séta erejéig a windsori kastély előtt.
„Bennfentesek úgy értesültek, hogy ez Vilmos közeledési kísérlete volt” – írja a Page Six.
Harry és Meghan állítólag 2022. szeptember 21-én, két nappal a temetés után repültek haza Kaliforniába. Szeptember 3-án érkeztek az országba, és azt remélték, hogy csak egy hétig maradnak, de végül 18 napig maradtak.
A minap hozták nyilvánosságra II. Erzsébet királynő halálának okát, erről itt olvashattok bővebben.