Már csak napok választanak el a Házasság első látásra című valóságshow második évadától. Az új szériában a 41 éves dr. Dezső Marianna is menyasszonyi ruhába bújik. A jogászként dolgozó nő bízik abban, hogy a műsor szakemberei segíteni fognak neki abban, hogy megtalálja az igazit.
Marica túl van már néhány párkapcsolaton, amelyek között voltak rövidebb-hosszabb románcok is. Az eddigi partnereit az élet sodorta az útjába, nem „tudatos online társkeresésen keresztül” ismerkedett – részletezte a jogász. Azonban egyikükben sem találta meg azt a személyt, aki mellett megöregedne.
„Nyilván a cél az lenne, hogy megtaláljuk a párommal az egymáshoz vezető utat, hiszen szakértők választották ki számunkra a legmegfelelőbb” személyt” – vallotta Marianna, aki teljes mértékben bízik a háttérben dolgozó pszichológusok szakértelmében, és reménykedik abban, hogy éppen ettől lesz sikeres számára ez a kísérlet.
Hozzátette: „Remélem, hogy a barátságon túl ez akár egy tartós dolog is lehet, de nem álmodozom, mert a realitásban kell élnünk, de bízom benne. Hiszek abban, hogy én itt most megtalálom azt az embert, akit nekem szánt a sors”.
Marica számára az igazi férfi nem egy szőke herceg fehér lovon, hanem egy hús-vér férfi, akiben megvan az emberség: egy „férfi belső tulajdonságai, ami nekem nem tetszik, de szerintem az emberek többségének ez egyébként nőben-férfiban nem tetszhet, az az agresszió, rosszindulat, pletykálkodás, kicsinyesség, lustaság, nemtörődömség, tárgyként tekintés – ilyen dolgokat tudnék mondani. Szerencsére nem találkoztam ilyennel, de biztos vagyok, hogy ezeket a tulajdonságokat nem keresem egy férfiban, nem erre vágyik egy ember, aki normális kapcsolatot szeretne” – fejtette ki a jogász.
Marica azt is elárulta, ő egy eléggé stresszelős típus. A ruhapróba okozta lelki megpróbáltatásokon már túl van, most pedig amiatt izgul, hogyan fog egy 40 kilós ruhában 36 fokban kibírni egy esküvőt, ami eleve tele van mindenféle izgalmakkal. És ehhez még hozzájön „a párom miatti stresszelés – ő is, gondolom, ugyanúgy stresszel, mint én, de ez majd az esküvő napján fog szerintem a legjobban felerősödni, hogy Úristen, mit fog hozzám szólni, fogok-e tetszeni neki. És hogy édesapám büszkén oda fog vinni hozzá, át fog adni, hogy vigyázzon rám, hogy tényleg ez neki fontos dolog lesz-e, mint ember” – merült bele az érzéseibe Marica.