KezdőlapBulvárHivatalos: a nyolcadik évad lesz az utolsó a Trónok Harcából

Hivatalos: a nyolcadik évad lesz az utolsó a Trónok Harcából

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az HBO vezetői hivatalos közleményt adtak ki, mely szerint a nyolcadik évaddal zárul a csatorna legnézettebb sorozata, a Trónok Harca.

tronok_harca

Az adatok alapján óriási népszerűségnek örvend, az idén kiadott hatodik évadot több mint 25 millió ember nézte világszerte. Jelenleg a hetedik évadon dolgoznak, az elképzelések szerint jövő nyáron kerül képernyőre.

George R. R. Martin, a történet írója és az HBO között 2010-ben született megállapodás, ebben az évben láthattuk a sorozat első részeit. Az HBO programigazgatója, Casey Bloys azt nyilatkozta, hogy jelenleg nem tudja pontosan, hogy a nyolcadik évad hány epizódból fog felépülni.

Hozzátette, hogy mindez a producerektől függ, de az is elképzelhető, hogy egy mellékszálon tovább fűzhetik a történetet. Elmondta, hogy bár még nincsenek konkrét elképzelések, de erre mindkét fél nyitott.

A középkorban játszódó fantáziaeposz idén is jelentős sikereket ért el, az Emmy-díjakra összesen 23 jelölést kapott.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet