Miután berobbant a reklámfilm, aminek a forgatásán Horváth Csenge és Michele Morrone együtt dolgozott, sokaknak beindult a fantáziája, hogy mi zajlik Fésűs Nelly gyönyörű lánya és a 365 nap filmek sármos színésze között. Egy videó indította el a lavinát, amelyben a két szereplő között izzott a levegő, és szinte még egy csók is elcsattant köztük.
Horváth Csenge bár csak 22 éves, valódi karriert épített magának a divat- és a modellszakmában. Címlapokon és tévéműsorokban is szerepelt, most pedig szakmai élete eddigi legnagyobb lehetőségét kapta: együtt forgathatott az olasz Michele Morronéval.
Mióta megjelent a 365 nap trilógia, minden nő él-hal a szívdöglesztő színészért, akit – a felvételek szerint Csenge teljesen levett a lábáról. Hogy mi ebben az igazság, arról maga az ifjú modell nyilatkozott a Borsnak.
„Voltam már korábban is hasonló helyzetben és ilyenkor tényleg nem az adott személyt látom, bármennyire is nehéz elhinni, csak egy partnert. Éppen ezért nem is voltam zavarban” – állítja Horváth Csenge, aki bevallotta, személy szerint még nem látta a filmeket, amelyek ennyire istenítik a férfit, akivel együtt dolgozhatott, de a barátnői mind rendkívül szerencsésnek tartják őt, amiért ennyire a közelében lehetett.
Csenge kihangsúlyozta, valóban csak munkaviszony van közöttük – Morronénak is hasonlóak az elvei, és talán ez volt az a közös pont, ami miatt úgy tűnhet, megtetszettek egymásnak.

„Nagyon rendes volt végig, de neki is hasonló a morálja, hogy amikor dolgozni kell, akkor semmi más nem számít. Nekem ez nagyon szimpatikus volt benne, és mint utólag kiderült, neki is bennem. Azt gondolom, hogy emiatt a hozzáállás miatt alakulhatott ki közöttünk egy jó munkakapcsolat, ami mai napig megmaradt” – fejtette ki a modell.
Tény viszont, hogy a forgatások befejeztével is kapcsolatban maradtak. „Beszéltünk igen, most, hogy megjelent a reklám, illetve nyilván összebarátkoztunk ezalatt az egy hét alatt, úgyhogy igen, mondhatni tartjuk a kapcsolatot” – árulta el Csenge.
Ami a Morronéval való közös munkát illeti, a modell így fogalmazott: „Én ezt ugyanúgy fogtam fel, mint bármilyen más munkát. Mondhatni, szinte teljesen mindegy az, hogy kivel dolgozom, mert számomra nem ez a lényeg. A lehető legtöbbet és legjobbat szerettem volna kihozni magamból, különösen, hogy ez egy elég nagy kampány”. És nem habozott hozzátenni: „ennek ellenére én nem igazán tekintettem rá úgy, mint egy férfira, inkább csak, mint egy munkapartnerre”.
A kérdés már csak az, hogy ez meddig marad így.