Közel két évtizeddel a válásuk után, Linda Hogan kiteregette a szennyest a Hulk Hogannel való házasságáról. A 65 éves amerikai televíziós személyiség könnyek között vádolta meg a volt pankrátor férjét, akivel több mint 20 évig alkotott egy párt, és akivel együtt két közös gyermeket is neveltek – írja az Unilad.
Linda Hogan 1983-ban ment feleségül a WWE-sztárhoz, majd 2007-ben szakítottak, amikor az a pletyka járta, hogy az izomkolosszus állítólag viszonyt folytatott a lánya egyik barátnőjével. Ezt Hulk mindig is tagadta, de ettől függetlenül a házassága és a családja tönkrement. A gyermekeik azóta kész felnőttekké váltak: Brooke most 36, Nick pedig 34 éves. Bár a válásuk után Linda sosem házasodott újra, a 71 éves Hulk azóta kétszer is megnősült.
A család a 2000-es években vált híressé, miután szerepeltek saját tévéműsorukban, a Hogan jobban tudja (Hulk Knows Best) című valóságshowban. A reality négy évadon keresztül futott, 2004 és 2007 között. Linda azonban most azt állítja, a visszavonult pankrátor miatt ment tönkre a lányával való kapcsolata is, akivel lassan 8 éve nem beszél.
Az exfeleség március 26-án osztott meg egy bejegyzést a közösségi oldalán, amelyben könnyes szemmel így fogalmazott: „Már 15, de hosszú év telt el azóta, hogy elhagytam Hulk Hogant, és a családom a legrosszabb káosz. Brooke nem beszél velünk. Ikrei születtek, férjhez ment és nem mondta el nekünk”. A lányuk valóban házasságot kötött, még 2022-ben, a jégkorongozó Steven Oleksy-vel, és idén januárban ikreket hozott a világra.
Állítólag Brooke azóta nem beszél az édesanyjával, amióta Linda néhány évvel ezelőtt összeveszett Hulkkal. De az apjával is teljesen elvágta a kapcsolatot.
„Nem tudom, hogy ezt miért vetítette ki rám, de engem is kizárt az életéből” – vallotta zokogva Linda Hogan. Brooke egyébként az édesapja harmadik, 2023-ban megtartott esküvőjére sem ment el. Egyes források szerint a lány azzal magyarázta a családjától való elszigetelődését, hogy a „gyógyulására és boldogságára” kell fókuszálnia.
Az exfeleség így folytatta: „Őszintének kell lennem azzal kapcsolatban, hogy min mentem keresztül a házasságomban… és hogy ez mivel járt, és mit okozott az évek során”. Ezt követően pedig teljesen kifordult magából: „Ő egy tökéletes hazudozó. Egy szexfüggő, mégis megy előre továbbra is. Úgy menetel, mintha ‘ó, reklámozom a saját sörömet, a Real American Beer-t. Igen, nézzetek rám!’ Ő egy hős, nem igaz? Hát nem! Több lehetőséget is adtam neki, hogy visszajöjjön és összeálljon a család. Már 20 év telt el, és még mindig ilyen szomorú vagyok. Valaki kérem, magyarázza meg ezt” – fogalmazott sírva Hulk Hogan volt neje. A férfi azonban úgy tesz, mintha semmi baj nem lenne, ezért sem tett egy lépést sem annak érdekében, hogy helyreálljon a családi béke.
Linda megjegyezte, a fiával, Nickkel a kapcsolata fennmaradt. „Ő még mindig olyan jó fiú” – idézte az édesanyát a Page Six. Hulk Hogan egyébként nem reagált a volt felesége vádjaira.
Ami pedig Brooke hozzáállását illeti, a videót követő csütörtökön váratlan nyilatkozatott tett: azt állítja, a családja szétszakadásáért nem csak az édesapja a felelős. Mint ahogyan egyik szülőjének sem volt köze ahhoz, hogy ma nem tartja velük a kapcsolatot. Egyszerűen ki kellett lépnie abból a káros közegből, amelyben felnőtt.
Brooke bevallotta, rengeteg verbális és mentális bántalmazás érte őt gyermekként, ami gyakran fajult tettlegességig. Azt is megjegyezte, olyan személy is bántotta őt, akiről sosem tudta volna ezt elképzelni.
„Annyira szerettem volna a jót látni bennük, védeni őket, segíteni nekik és újrakezdeni – csakhogy ők újra és újra tiszteletlenül bántak velem. Normális családra vágytam, de ez soha nem valósult meg” – nyilatkozta Hogan lánya, aki végül azt látta jónak, ha feladja a próbálkozást, mert úgy érezte, már nem tud ennél többet tenni.