Mikes Anna és Krausz Gábor körülbelül másfél éve alkotnak egy párt, idén januárban pedig az eljegyzés is megtörtént, mégpedig nem is akárhogy – a sztárséf a Maldív-szigeteken kérte meg a táncosnő kezét egy gyönyörű gyűrűvel, amit ő maga terveztetett.
A nagy hírt az Instagramon is megosztották a rajongóikkal két kép kíséretében, amiken a különleges, Katalin hercegnéjéhez hasonló gyűrűt is megmutatták.
„Hol volt, hol nem volt… A szerelem vak? Meglehet. Ám a Szépség látott mindent, s mégis igent mondott. E Szörnyeteg szíve így most megtelt boldogsággal. A mese valósággá válik és együtt írják tovább, együtt főzik ki a terveiket, fűszerezik az álmaikat és lépnek a közös jövőjük parkettjére. Most már örökre – kéz a kézben” – írta Krausz Gábor a bejegyzésben, utalva a Dancing with the Starsban, A Szépség és a Szörnyeteg főcímdalára előadott romantikus produkciójukra.
A séf a hot! magazinnak nyilatkozva azt is elárulta, hogy már egy ideje készül a lánykérésére, és mindent precízen megtervezett, hogy a pillanat valóban tökéletes legyen.
„Anna születésnapján, még tavaly érett meg bennem a gondolat, hogy az idei év első közös nyaralásán megkérem a kezét. Akkor kapta ezt az utat a Maldív-szigetekre, vagyis akkor vágtam bele a lánykéréses projektbe. Első lépésként a gyűrűt terveztettem meg, majd készíttettem el, ami egyébként éppen az ünnepek előtt lett kész. Elég sok fejtörést okozott nekem, mert úgy kellett elrejtenem, hogy Anna még csak véletlenül se találja meg, miközben épp rejtekhelyet keres a karácsonyi ajándékomnak. Eldugtam valahol, majd elindultam a dolgomra, és egész nap azon stresszeltem, nehogy belebotoljon, miközben pakolászik otthon. Ezért amikor hazaértem, azonnal új titkos helyet kerestem, és ezt a kört négyszer-ötször is lefutottam” – magyarázta az előkészületekről.
Abban már biztos volt, hogy Maldív-szigeteki utazásuk alatt akarja feltenni a nagy kérdést, de a megfelelő helyszín és időpont kiválasztásán sokat gondolkodott. Először egy idilli, óceánparti étteremben akarta megkérni kedvese kezét, de aztán meggondolta magát.
„Meg is találtam a helyszínt, le is foglaltam az asztalt, de ahogy közeledett az a bizonyos este, arra jutottam, hogy mégsem az lesz a megfelelő hely és pillanat. Annyira adta magát, hogy attól tartottam, Anna számít rá, és nem lesz elég érzelmes és megható a lánykérés” – mondta.
Végül egy lélegzetállítóan gyönyörű partszakaszt választott, amit egy kerékpártúrán fedeztek fel, de, hogy az időzítés is tökéletes legyen, egy későbbi időpontban visszatértek a kiválasztott helyszínre, immár az alkalomhoz illőbb ruhákban, azzal a kifogással, hogy készítenek ott pár videót a TikTokra.
„Ez remek trükknek bizonyult, hiszen így fel is tudtam venni a pillanatot, amikor féltérdre ereszkedtem Anna előtt, és feltettem a kérdést, amire szerencsére igennel felelt, így be sem égtem és az unokáinknak is lesz mit mutogatnunk” – idézte fel a séf.
Annát meglepetésként érte a lánykérés, bár természetesen korábban már szóba került köztük a házasság.
„Egyáltalán nem számítottam rá. Talán azért, mert nagyon ügyesen titkolta a tervét. Egyébként egyikünk sem nyeretlen kétéves már, nyilván sok mindenről beszéltünk az elmúlt másfél évben, így szóba került köztünk az eljegyzés is. Talán ezért sem foglalkoztatott ez a kérdés napi szinten… Azt pedig el sem tudtam képzelni, hogy valaha is direkt módon rákérdezzek nála, mikor szándékozik megkérni a kezem. Szerintem előbb ugranék ki ejtőernyő nélkül egy repülőből, mint hogy ilyesmivel zaklassam a férfit, akit szeretek. Egy lánykérés esetén nincs fontosabb a szabad akaratnál” – mondta a táncosnő, hozzátéve: „Életem utolsó percéig elkísér majd az a tökéletes pillanat, amit Gábor választott.”
Mikes Anna és Krausz Gábor még 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars műsorában ismerkedtek meg, és hamarosan egymásba is szerettek. Tavaly márciusban összeköltöztek, és az Ázsia Expressz műsorában is részt vettek együtt, ami csak még jobban megerősítette a kapcsolatukat.
„Tulajdonképpen a kapcsolatunk nulladik percétől kezdve együtt élünk, ami lassan másfél évet jelent. Ráadásul ez a másfél év olyan intenzív volt, és annyi közös élménnyel gazdagított minket, amennyi, kis túlzással, más párok esetében öt-hat év alatt sem gyűlik össze. Azt hiszem, az Ázsia Expressz mutatta meg mindkettőnknek, hogy a köztünk kialakult köteléket semmi és senki nem tépheti szét” – mondta az újdonsült menyasszony.