Szabó András Csutit nem érte váratlanul Kulcsár Edina első dalának megjelenése, hiszen tudott róla, az viszont annál inkább, hogy a dal róla szól.
Kulcsár Edina első dala már elérte az 1 milliós nézettséget a YouTube-on, exférje, Csuti pedig nemrég nyilatkozott arról, milyen hatással volt rá a dal megjelenése. Csuti és Kulcsár Edina január elején jelentették be, hogy elválnak, azóta pedig kiderült, a szépségkirálynőnek új párja van, mégpedig a rapper G.w.M., akinek első dalát is köszönheti.
Az Egyetlen szó kettejük szakításáról szól, a szöveg is ezt tükrözi, amit G.w.M. foglalt sorokba: „Egyetlen szó, ami jobbá tenne minden érintést /De ellened szól, hogy a lelkemmel hogy viselkedtél / Én csalódtam benned, nincsen már lentebb / Elkéstél mindennel, mi már nem leszünk rendben…”
Csuti a Blikknak azt nyilatkozta, nem érte meglepetésként a dal megjelenése, a dalszöveget is ismerte, hiszen Edina nagyon sokszor vele gyakorolta. Arról azonban sejtése sem volt, hogy a szöveg valójában róla szól.
„A dalon én már réges-régen túl vagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól” – mondta Kulcsár Edina volt férje a Borsnak.