Koós János felesége megtörte a csendet férje halálával kapcsolatban.
48 évig volt házas Koós János és Dékány Sarolta, házasságukból két gyermek is született, Koós Réka és Gergő, mindketten közel állnak a zenéhez, akárcsak szüleik.
Koós János özvegye a Borsnak beszélt a táncdalénekes halálának utolsó előtti napján.
“Kórházban kezelték, de mivel javult az állapota, ezért úgy volt, hogy hétfőn hazaengedik. Végül bent tartották, és szombaton megtörtént a tragédia. Elment mosdóba, majd kifelé jövet hirtelen összeesett. Én is épp a kórházban voltam, de nem engedtek oda hozzá. Mindenki fejvesztve próbált cselekedni, többször is újraélesztették, azonban már nem tudták visszahozni. A szíve vitte el.” – mondta a lapnak Dékány Sarolta.
Ezt már olvastad? Koós Réka ezzel a dallal búcsúzik édesapjától, Koós Jánostól
A táncdalénekes feleségét megviselik a történtek, megpróbálja a búcsúztató körüli teendőkkel lekötni magát.
“Próbálom elfoglalni magamat. A személyes holmijaihoz ugyan még nem nyúltam, minden úgy van, ahogyan itt hagyta. Még nem vagyok képes arra, hogy eltegyem a ruháit. A búcsúztató szervezése egyébként is leköti minden időmet. Tegnap reggel is a temetőben kezdtem a napomat, kiválasztottam a férjem nyughelyét, ami jó barátja, Bajor Imre sírjához közel lesz. A gyerekeink, Réka és Gergő nagyon sokat segítenek, bár a fiam Zalaegerszegen van, úgyhogy vele kevesebbet tudok találkozni, mint a lányommal.” – mondta.
Koós János temetése március 20-án, szerdán lesz a Farkasréti temetőben.