Július 5-én az ötödik, egyben utolsó évadjával folytatódik az HBO saját gyártású szériája, a Hármastársak. A sorozat nem az alacsony nézettség okán, hanem az írók szándéka szerint ér véget, így a nézők kerek történetet, az események lezárását kapják a finálétól.
A Hármastársak egy mormon férfi, három felesége és kilenc gyermekük mindennapjait mutatja be, azokat a kihívásokat, amelyekkel a rendhagyó családmodellnek nap mint nap szembe kell néznie. Bár a poligámia hivatalosan már a XIX. század vége óta tilos a mormonok között, a történetnek van valóságalapja, ugyanis az Egyesült Államokban ma is akadnak még olyanok, akik titokban a régi törvények szerint élnek. Így tesz a Hármastársak főhőse, Bill Henrickson is, aki a külvilág szemében csak Barb férje, igazából azonban Nickié és Margie-é is.
Az új évadról
Bill többnejűségét egészen a negyedik évad végéig titokban tartja, amikor is beválasztják Utah állam szenátusába, ő pedig ország-világ előtt megvallja „bűnét”. Az ötödik, egyben utolsó szezon ennek a bejelentésnek a következményeivel foglalkozik: mint azt sejteni lehetett, Bill életmódja sokaknak szúrja a szemét, a szenátus tagjai közül is többen megpróbálkoznak azzal, hogy ellehetetlenítsék a férfit – miközben ő védi saját igazát, újra törvénybe iktatná a többnejűséget, és templomot építtet hittársainak. Amíg ellenfelei börtönnel és gyilkossággal fenyegetik, Billnek magánéleti problémái is akadnak: édesanyján a demencia, vagyis a szellemi hanyatlás jelei mutatkoznak, első felesége, Barb pedig más hitrendszer és világnézet felé sodródik, ami a házaséletükben is törést okoz.
A Hármastársak az ötödik évaddal korántsem amiatt ér véget, mert a nézők elpártoltak a sorozattól – maguk az alkotók döntöttek úgy, hogy lezárják a történetet. A szériát jegyző írópáros, Mark V. Olsen és Will Scheffer tavaly októberben egy közleményt adott ki a befejezésről: „Amikor a Hármastársakat elindítottuk 2002-ben, erős koncepciónk volt a Henrickson család által bejárandó útról, a karakterek fejlődéséről. Amikor az ötödik évadot elkezdtük formálni, akkor jöttünk rá, hogy elértük a tetőpontot, most kell abbahagyni.”
Színészek és alkotók
A színészek számára tehát igazi jutalomjáték a Hármastársak fináléja: Bill alakítója, Bill Paxton – egy-két vendégszerep után – első komolyabb tévés munkájától búcsúzik, korábban viszont olyan hollywoodi szuperprodukciókban láthattuk, mint a Twister, az Apollo 13 vagy a Titanic. Barb megszemélyesítője, Jeanne Tripplehorn már jártasabb a televíziós produkciók terén, az HBO Két nő – egy ház című tévéfilmjében például Jackie Kennedy Onassist játszotta; annak idején egyébként az Elemi ösztönnel vált ismertté. Nickit A fiúk nem sírnak mellékszerepéért Oscar-díjra jelölt Chloë Sevigny alakítja, Margie bőrébe pedig az Ed című sorozatból ismert Ginnifer Goodwin bújt, aki A nyughatatlanban még Johnny Cash első feleségét játszotta.
A sorozat stábjában érdekes színfolt még a Talking Heads egykori énekese, az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas David Byrne, aki a második évadhoz írt zenét, sőt külön albumot kerekített a sorozatban használt témák köré.
A sorozat vezető producerei között találjuk Tom Hankst és Gary Goetzmant, akik a THE PACIFIC – A hős alakulat készítésénél is közreműködtek.
A főszereplők mellett visszatérő szereplők az ötödik évadban: Douglas Smith, Grace Zabriskie, Mary Kay Place, Matt Ross, Cassi Thomson, Joel McKinnon Miller, Bruce Dern, Anne Dudek, Cody Klop, Tina Majorino, Daveigh Chase, Branka Katic, Steve Bacic, Judith Hoag és Ellen Burstyn. Új vendégszereplőként tűnik fel Robert Patrick, Judith Ivey és Grant Show.
A sorozat fogadtatásáról
Az HBO által gyártott Hármastársakat indulása, vagyis 2006 óta nyolc Emmy-díjra és hét Golden Globe-ra jelölték: utóbbiból egyet be is váltott, 2010-ben Chloë Sevigny kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Arany Glóbuszt. Mint minden produkciót, amely valamely egyházat mutatja be, a Hármastársakat is érték támadások: a mormon egyház hivatalos közleményben határolódott el a látottaktól. A kritikusok és a nézők tetszését azonban egyaránt elnyerte, a Time magazin például a 2007-ben futott legjobb sorozatok közé ötödikként sorolta.
A Hármastársak tíz epizódból álló sorozatzáró évadja július 5-től kedd esténként látható az HBO-n.