Mint ahogyan rózsa sincs tövis nélkül, egyetlen párkapcsolat sem teljesen vattacukorfelhős. Még a legszilárdabb alapokon fekvő szerelemben is vannak válsághelyzetek. És ha ehhez világhírnév és egy sikeres karrier is társul, gyorsan felbukkan az a bizonyos szakadék, amelybe könnyű beleesni. Jamie Oliver házassága is túl van pár hasonló mélyponton. A sztárséf és felesége, Juliette (Jools) Norton azonban sikeresen leküzdötte az akadályokat, és ma boldogabbak, mint valaha.
A 49 éves brit szakács és neje tinédzserkoruk óta szerelmesek egymásba. Jamie igyekszik távol tartani a világ szemét a magánéletétől, de néha ki-kiszivárogtat egy-egy információt a népes családjáról. Egy egész világ rajong a receptjeiért és a műsoráért, amelybe rengeteg energiát fektetett, sokszor a magánélete rovására. De egy nő mindvégig kitartott mellette.
Jamie és Jools 17-18 éves korukban találkoztak először, amikor még csak próbálgatták a szárnyaikat. A brit fiatalember ambiciózus séfként kezdte el építeni a karrierjét, míg a lány modellként dolgozott. Azóta a románcuk egy erős, stabil házassággá nőtte ki magát öt közös gyerekkel, és bár voltak pillanatok, amikor meginogtak, a mai napig is támogatják egymást.
A szintén 49 esztendős Jools bevallotta, többször is volt féltékeny, és olykor szélsőséges intézkedéseket tett, hogy ellenőrizze férje viselkedését. 2000-ben kötötték össze az életüket, 2011-ben pedig a munkamániás Jamie elmagyarázta, házasságuk egy kicsit „rutinban” van. Ugyanebben az évben Juliette is felvállalta, igenis szaglászott már a férje után, a hűtlenség jeleit kutatva.
A Telegraphnak akkor így nyilatkozott: „Megnézem az e-mailjeit. Ellenőrzöm a Twitterét. Ellenőrzöm a telefonját. Úgy tűnik, minden rendben van. Azt mondja, féltékeny vagyok, de azt hiszem, eléggé nyugodt vagyok, figyelembe véve a körülményeket” – idézte Joolst a lap.
A feleségben a gyanakvást Jamie híressé válásának első évei ébresztették fel, amikor a rajongói úgy kezelték a séfet, mint egy rocksztárt: „Random bugyikat és melltartókat dobáltak” rá – vallotta be Jamie a The Telegraphnak.
2018-ban pedig a sztárszakács azt is elárulta, Jools a térdén lévő gyanús foltok miatt is felelősségre vonta: „Azzal vádolt, hogy viszonyom van, mert folyton eltűntem, majd zöld foltokkal a térdemen tértem vissza. Cukkini szezon volt, én pedig a zöldségágyásban voltam!” – magyarázta Jamie Oliver.
A brit szakácsot annyira lefoglalta a karrierje, hogy ő maga is bevallotta, csak „hétvégi apuka”. Az otthon maradó Jools pedig elárulta: „Állandóan veszekszünk. Sok barátom el sem hiszi, hogy mennyire. Az őrületbe kerget, mert sosem hallgat rám, én pedig az őrületbe kergetem, mert borzasztóan önző tudok lenni” – nyilatkozta akkor a feleség.
Azóta a pár szerencsére túljutott a nehézségeken. Maguk mögött hagyták a „rutint” és talán a féltékenységi jeleneteket is. Mi több, 23 évvel az esküvőjük után megújították a szerelmi fogadalmaikat. Jamie akkor azt vallotta, ezzel a gesztussal a gyermekeiknek akartak üzenni, hogy tudják, „a szüleik összetartanak”.
„A 20 éves évfordulón akartam megtenni, ami három évvel ezelőtt volt. A Covid nyilvánvalóan véget vetett ennek, és úgy éreztem, hogy most, hogy a gyerekek elhagyják az iskolát és egyetemre mennek – nekem kettő is van Leedsben az egyetemen -, ez egy szép pillanat volt, hogy tudassuk velük, hogy a szüleik összetartanak és szeretik őket” – fogalmazott a sztárséf.