A Sony Music/19 Recordings/Jive Records művészének, Jordin Sparksnak a vadonatúj dala „I Am Woman” címmel jelenik meg.
Az AOL Musicon május 5-én került sor az exkluzív premierre, és a dalt a mai naptól tűzik műsorukra a poprádiók. A Grammy-díjra jelölt énekesnő új dalát, az „I Am Woman” című szerzeményt május 12-én adja elő az American Idol színpadán.
„Az „I Am Woman” pontosan az, amit jelent” – meséli Jordin a dal címéről. „Éppen csak 21 éves lettem, kitörtem, és olyan, mintha az egész világ a játszóterem lenne! A dal magamnak szól, és minden fiatal nőnek, aki felfedezi, ki is ő valójában, és büszke rá!”
Az „I Am Woman” producere és társszerzője a slágergyáros Ryan Tedder (a One Republic csapat tagja), aki a top 10-es „Battlefield” című popdal produceri munkálatait is ellátta Jordin 2009-es megegyező című albumán.
Az egykori American Idol-sztár Jordin csillaga egyre fényesebben ragyog. Elismerő visszajelzések érkeztek albumaira és koncertjeire is, és saját erejéből alapozta meg a róla kialakult, sikeres popelőadó képet.
Jordin önmagáról elnevezett 2007-es debütáló albuma platinalemez lett, és 3 top5-ös slágert is adott a Pop Singles listáknak: a „Tattoo”, a Grammy-díjra jelölt „No Air”, valamint a „One Step At A Time” című dalokat. Eddig megjelent két albumának dalaiból több mint 11 millió kelt el, beleértve az egyre nagyobb számú csengőhang-vásárlásokat is.
A 21 éves énekesnő a Disney „African Cats” című alkotásához készült filmzenei albumára is felkerült „The World I Knew” című dalával, és különleges vendégként csatlakozik majd a New Kids on the Block/Backstreet Boys észak-amerikai nyári turnéjához május 25-i kezdettel.