KezdőlapBulvárJövő hét pénteken Slayer és Megadeth az Arénában!

Jövő hét pénteken Slayer és Megadeth az Arénában!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A legendás thrash négyesből egyszerre két csapat is színpadra lép április 8-án a Budapest Sportarénában.

A koncertet nyolc óra körül a Megadeth kezdi, majd a Slayer lép színpadra, a tervek szerint valamivel tíz óra előtt.

Előzenekar nincs, a kapukat 19 órakor nyitják.

Az este folyamán a zene a főszereplő, a két banda nem akart óriási díszletekkel és hatalmas stábbal turnézni, így inkább a hangosítás minőségére helyezték a hangsúlyt. A felszerelésük épp ezért el is fér 4 kamionban, amit a két banda turnébusza és még két további busz kísér.

A 300 négyzetméteres színpad kialakítása is hagyományosnak mondható, bár az óriási hangládák és a fényhidak elhelyezése meglehetősen látványos lesz.

Az építés reggel 8-kor kezdődik, és kora délután már a hangbeállás zajlik majd.



25 magyar technikai ember segít majd a helyszínen, hogy minden időre a helyére kerüljön; és ebből négyen a koncertek ideje alatt is dolgoznak a világosítóknak majd.

Egyik bandának sem voltak extra kívánságai.

Mind a Slayer, mind a Megadeth egy-egy közös öltözőt és egy-egy próbahelységet kért. Az öltözőket kényelmesen, de semmi esetre sem extra módon kell berendezni. Néhány kanapéra van csak szükségük.

Ellátás kapcsán is főként gyümölcsöket, üdítőket, kávét és teát kértek; de persze azért némi chips, tortilla és csokoládé és kerül a délutáni nassolni valók közé. Vacsorára amerikai és ázsiai jellegű ételeket rendeltek.

Az Aréna egész területén nem lehet dohányozni.

Meglehetősen szigorú beléptetési és biztonsági előírásokkal dolgozik a turné, amelyet betartatnak Budapesten is.

Teljes test és táska ellenőrzés lesz az épületbe belépéskor. Nem lehet behozni semmilyen üveget, palackot; fél- vagy teljesen profi fényképezőgépet, hang- és videó felvevőt. Ezt a koncert ideje alatt is folyamatosan ellenőrizni fogják a tömegben, ha valakit kép- vagy hangfelvétel készítésén érnek, elkobozzák a teljes felszerelést. Ezen felül nem lehet még a koncertre bevinni lézerpontozót, lámpát, vakut, bármilyen típusú kést, sokkolót, botot, buzogányt, láncot vagy üvegtárgyat.

Mind a két csapat közel másfél órát játszik, és a programjuk jobbára a legnagyobb slágereikből; illetve az utolsó albumok dalaiból áll.

Jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet