KezdőlapBulvárJudy: "A szüleimnek elmondták, inkább a koporsómra gyűjtsenek, mintsem plasztikai sebészre"

Judy: „A szüleimnek elmondták, inkább a koporsómra gyűjtsenek, mintsem plasztikai sebészre”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Groovehouse énekesnője ma már túllépett a tragédián, sokat tanult és fejlődött lelkileg a megpróbáltatásokon.

Kis Judit, azaz Judy, ahogy mindenki ismerni, ismét át tudja élni a karácsony szellemét, köszönhetően kislányának, Majának, akivel idén is lelkesen várják az ünnepeket – írja a Blikk a Star magazin riportja alapján.

Az énekesnőnek azért más is eszébe jut a decemberről, idén 20 éve annak, hogy csaknem meghalt egy autóbalesetben. Ám ezen szerencsére már túllépett, és megpróbálja mindenben a jót látni, ahogy arról a Ridikül című műsorban is beszélt idén.

„Két három hónappal ezelőtt váratlanul összefutottam azzal a mentőssel és tűzoltóval, aki megmentette az életem. Csukva volt a szemem félholtan szedtek ki a kocsiból, és kőkeményen küzdöttem azért, hogy visszakapjam önmagam. (…) A balesettel majdnem véget ért az életem. De azt kell mondanom, én megéltem azt, amiről sokan csak beszélnek: van élet a halál után. A kórházban fekve nem tudtam reagálni a hallottakra, de a szüleimnek elmondták: inkább a koporsómra gyűjtsenek, mintsem plasztikai sebészre, mert nagyon kevés esélyem van a túlélésre.” – mesélte az énekesnő.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet