KezdőlapBulvárKádár Mónika és Luigi eljegyezték egymást, hatalmas botrány lett belőle

Kádár Mónika és Luigi eljegyezték egymást, hatalmas botrány lett belőle

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Kádár Mónika és Kóczé Lajos, vagyis Luigi október végén jegyezték el egymást. A két zenész csak néhány hónapja alkot egy párt, de úgy tűnik, máris készen állnak rá, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. Luigi exe, Vanda azonban nem fogadta jól az örömhírt, és azzal vádolja egykori párját, hogy megcsalta őt.

Kádár Mónika és Luigi korábban egy közös duettet is kiadtak, amit Velencében forgattak le szeptemberben, és ez az, ami miatt Vanda úgy érzi, átverték őt. Luigi volt kedvese ugyanis azzal vádolta meg a párt, hogy a duettjük forgatása idején már több volt köztük munkakapcsolatnál, és szerinte ez volt a szakításuk fő oka is.

„Engem hátba szúrtak” – nyilatkozta a Blikknek Vanda, aki 9 évig volt Luigi élettársa. „Tudomásomra jutott, hogy a volt páromnak több mint öt hónapon keresztül viszonya volt egy nővel, akivel együtt dolgozik és fellépéseken is részt vesz. Ezt a kapcsolatot hosszú ideig tagadta, annak ellenére, hogy több alkalommal kértem, mondja el az igazat. Megalázó és lelkileg nehezen feldolgozható volt, mivel akkor még közös háztartásban éltünk, ráadásul közös a baráti körünk. Egy alkalommal a volt párom és Mónika Olaszországba utaztak öt napra, amit én engedélyeztem, mivel azt mondták, munkaügyben, klipforgatás céljából mennek. Csak később derült ki, hogy a kapcsolatuk akkor már tartott, az utazás pedig nem csupán szakmai célt szolgált. Egy hónapig nagyon magam alatt voltam, de a lányom miatt muszáj talpra állnom.”

Luigi határozottan tagadja a hűtlenségre vonatkozó vádakat.

Ami Kádár Mónikát illeti, ő boldogan újságolta el eljegyzésük hírét: „Csak annyit szeretnék mondani, hogy két hónap után kérte meg a kezemet, és én igent mondtam.”

Az énekesnő korábban Kozso felesége volt, aki 16 éves korában kérte meg a kezét, éppen a velencei Szent Márk téren. Második férjével, Richter Dániellel pedig 16 év együttlét után váltak külön 2022-ben. Karrierje során egyébként nagyon sok figyelmet kapott a férfiaktól, sőt, az is előfordult, hogy teljesen ismeretlen férfiak kérték meg a kezét.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet