Kajdi Csaba ezúttal nem divatról vagy celebvilágról beszélt, hanem politikai kommunikációról. Az influenszer egy korábban közzétett videójában nyíltan fogalmazta meg véleményét Magyar Péter stílusáról, és úgy vélte, a választási kampány lezárultával a miniszterelnöknek már egészen más hangnemet kellene megütnie.
A felvételt egy rajongó töltötte fel TikTokra, ahol gyorsan terjedni kezdett. Kajdi Csaba a videóban arról beszélt, hogy szerinte Magyar Péter túl indulatosan kommunikál nyilvános szereplései során.
„Nagyon vehemens a Péter, érted, megy, mondja a magáét, ordít magán kívül” – fogalmazott.
Az influenszer ezt követően közvetlenül Magyar Péterhez intézte szavait, és azt hangsúlyozta, hogy szerinte a kampányidőszak után már másfajta fellépésre lenne szükség egy ország vezetőjétől.
„Most már a kampánynak vége, (…) tehát te már egy közjogi méltóság vagy. Te már Magyarország miniszterelnöke vagy. A magyar nép téged választott, hogy vezessél minket. Nem kell neked leállni ordítani!” – mondta.
Kajdi szerint a folyamatos konfrontáció helyett most inkább a nyugodtabb, visszafogottabb kommunikáció lenne célravezető.
„Van, amikor jobb, ha már meg se szólalunk. (…) Akit kellett, kiosztottak. Kezdjünk el szépen dolgozni, miniszterelnök úr!” – tette hozzá.
A videó végén még egy konkrét tanácsot is megfogalmazott Magyar Péter számára.
„Nem kell Menczer Tamásba lemenni” – mondta Kajdi Csaba, arra utalva, hogy szerinte a politikai viták stílusának is vannak határai.
