Talán nem mondunk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az ország egyik legismertebb kutyája Sanyika, Kajdi Csaba fehér szőrű West Highland White Terrier kutyusa.
A Visage modellügynökség alapítója imádja a kutyákat, Sanyika elválaszthatatlan mellőle, szinte napi rendszerességgel szerepel a híresség Instagram Storyaiban. Ám Cyla most egy igencsak szomorú hírrel érkezett, kiderült, kutyája komoly betegséggel küzd.
Kajdi Csaba pipihúsos táskája, ahogy Sanyikának mondani szokta, immár 10 éves, gazdáját rendkívül megviseli az eb betegsége.
„Az történt Pipivel, az én szerelmemmel, hogy van neki egy májtumorja, és most fog kiderülni holnap – voltunk egy vizsgálaton –, hogy műthető vagy nem műthető” – mesélte könnyek között Cyla egy Instagram-storyban.
„Reméljük, műthető, és akkor sokáig itt marad velünk. Nincs bőgés, mert ezt is túl kell élni. Most az van, hogy Pipinek vagy olyan májtumora van, amit ki lehet venni, vagy olyan, amivel nem tudom, meddig lesz velünk, de reméljük, hogy sokáig!” – tette hozzá Kajdi Csaba, miközben puszikat adott Sanyikának.
Az influenszer arra kéri a követőit, hogy imádkozzanak Sanyika gyógyulásáért.
UPDATE: Egy újabb Instagram-sztoriban Kajdi Csaba elmondta, újabb orvosi szakvéleményt kért, és úgy tűnik, Sanyika műthető. Mi innen is kívánunk mihamarabbi gyógyulást a pipihusos táskának!