Kamarás Iván is megmérette magát A Dal harmadik válogatóján, ‘Polinéz sanzon’ című dalával hatalmas sikert ért el.
Kamarás Iván fiatalon egy zenekarban is játszott, ám végül a színészetet választotta, ám a zene szeretete megmaradt az életében. Idén úgy gondolta, megméretteti magát A Dalban, gitárral szerezte a ‘Polinéz sanzon’ című dalát.
„A ‘Polinéz sanzon’ egy egyszerű, szerintem könnyen dúdolható nóta, ami egy francia stílusparódia, filmzene az alapját tekintve. Van egy kis egzotikus hangulata” – mondta a színész produkciója előtt.
A pozitív üzenetű dallal hatalmas sikert aratott, A Dal zsűritagjai sem győzték dícsérni a produkciót és a dalt, a közönség egyenesen imádja.
„Elnézést kell kérjek a modern jazz barátaimtól, de ki kell, hogy mondjak egy szót: VÉGRE, itt van nekem, megvan, ez az a dal. Olyan gyönyörű ívet húz, mind zenére, mind szövegre” – mondta Egri Péter, majd hozzátette: „Végre egy olyan dal, amiben jól érzem magam, és első dal, amit elsőre tudok dúdolni”.
„Iván, nagyon tetszett az arányérzéked, azt hittem, hogy színészként el fogod úgy játszani, mint egy darabod. Olyan gusztusosan, profin találtad meg az arányokat, hogy hihetetlen” – mondta Mező Misi.
Nemcsak A Dal zsűrije értékelte pozitívan Kamarás Iván dalát, de a közönség is imádja, a YouTube-ra feltöltött felvétel alatt csak úgy záporoznak a jobbnál jobb, dícsérő hozzászólások.
„Imádjuk, gyönyörű hang, szuper dal, totális dallamtapadás! Bekúszott a fülünkbe és a szívünkbe!!!!” – írta egyik hozzászóló.
„Imádjuk! Ez A DAL! SLÁGER! Ezért mennénk koncertre, hallgatnánk-dúdolnánk!” – tette hozzá egy másik.
Fotó: YouTube