Megszületett Katherine Schwarzenegger és Chris Pratt harmadik közös gyermeke.
Katherine Schwarzenegger november 8-án adott életet harmadik közös gyermeküknek, Chris Prattnek így már négy gyereke van.
„Örömmel jelentjük be kisfiunk, Ford Fitzgerald Schwarzenegger Pratt születését” – írta a pár közös Instagram-bejegyzésében hétfőn.
„Az anyuka és a baba is jól vannak, Ford testvérei izgatottan üdvözlik érkezését. Hálásak és áldottak vagyunk. Szeretettel, Katherine és Chris” – írták.
A most 45 éves Chris Pratt 2014 decemberében lett először apuka, amikor még Anna Faris volt a felesége. A pár gyereke, Jack, aki most már 12 éves, koraszülöttként érkezett a világra – írja a PageSix.
A pár 2018-as válása után a színész Katherine Schwarzeneggerrel kezdett új életet, és a következő évben meg is kérte a kezét. Katherine Schwarzenegger Arnold Schwarzenegger legidősebb lánya.
A pár 2019 júniusában kötött házasságot, és azóta két kislányuk született. Lyla 2020 augusztusában, míg Eloise 2022 májusában jött a világra.
Idén júniusban érkeztek az első hírek arról, hogy Katherine, aki most 34 éves, harmadik babáját várja, melyet követően júliusban visszafogottan megerősítette a hírt egy pocakos Instagram-fotóval.
A pár döntése alapján nem osztanak meg gyermekeikről képeket a közösségi médiában. Katherine 2021-ben a Today című műsorban elmondta, hogy a lehető legnormálisabb gyerekkort szeretnék biztosítani számukra.
„Nekünk is megadatott, hogy saját utunkat járjuk és akkor váljunk közszereplővé, amikor már készen álltunk rá” – mondta, utalva arra, hogy édesapja Arnold, és édesanyja, Maria Shriver is ugyan ezt tették annak idején.