Kiara Lord egy friss TikTok-videóban rántotta le a leplet arról, hogy szerinte mi okozza a legtöbb férfi elkényelmesedését egy párkapcsolatban. Közösségi oldalán a Nagy Ő volt versenyzője a szerelmi viszonyokat vesézte ki annak apropóján, hogy sok nő fordul hozzá tanácsért, amiért nem akar szintet lépni a párkapcsolata.
Kiara Lordnak határozott véleménye van a férfi-női dinamikáról, és nem is kertelt azt kimondani. Úgy véli, amennyiben évek múltán sem történik meg a lánykérés egy kapcsolatban, az amiatt van, hogy a nők már eleve feleségként viselkednek, ami egyrészt helytelen, másrészt pedig megfosztja a férfiakat attól, hogy többre vágyjanak.
„Szerintem az egyik óriási hiba, amit mi, nők elkövetünk, az az, hogy egy sima párkapcsolatban már asszonyként viselkedünk a párunkkal, ami helytelen. És csodálkozunk, hogy utána ők nem akarnak megállapodni vagy szintet lépni. Mert minek? Hát, ha már eleve asszonyként viselkedünk, mi legyen az a motiváló dolog a férfi számára, ami miatt azt mondja, hogy na, ezt a nőt el akarom venni? Hiszen már úgyis mindent megcsinál. Akkor meg minek?” – vélekedett Kiara Lord a videóban.
A másik fő probléma a felnőttfilmes szerint, hogy a nők mindig túlteljesítenek és önként vállalnak magukra feladatokat, amelyek igazából a férfiakat illetnék. Ez pedig felrúgja a párkapcsolat dinamikáját.
„Tényleg mindig meleg étellel várják őket haza, összeköltöznek mondjuk egy olyan lakásban, amit felesben fizetnek, de rosszabb esetben valójában a csajnak a lakása, éveken keresztül együtt vannak, és nincsen semmi előrelépés, sőt, az van, hogy a nő azt érzi, egy csomó mindent tesz a kapcsolatban, ami így is van, és cserébe meg egy csokor virágot sem kap a kedvesétől, és ez szüli az ilyen befeszüléseket, amikor a nő elkezd elégedetlenkedni, ami miatt elkezdi magát okolni, hogy ő biztos egy hisztis nő, és neki valójában tök jó párja van, és nem is érti magát, miért ilyen hisztis” – fejti ki Kiara Lord a TikTokon.
A színésznő azt is megjegyezte: „Értem, hogy nagyon sok nő feminin és gondoskodó, de túlteljesít abszolút a kapcsolatban, és igazából átmegy egy ilyen gondoskodó anyába, vagy ugye, már egy feleségszerepben van. De ezt nem szabad csinálni, csajok, mert ez lesz belőle, hogy nem léptek egyről a kettőre. Szóval ilyen asszonydolgokat csak akkor csináljunk, ha komoly elkötelezés van az irányunkban” – intette a nőket jobb belátásra Kiara Lord.
Kiara azt is kihangsúlyozta, hogy a férfiak könnyen megszokják, hogy mindent megkapnak anélkül, hogy komolyabb lépést kellene tenniük. Szóval egy barátnő maradjon csak barátnő, és ne indítgasson el mosógépet a kedvesénél, ne takarítson, és a költöztetést is hagyja a párjára – javasolja Kiara Lord a Blikk cikkében.
