Bár csak két élő műsor futott ki az idei A Nagy Duettből, Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi párosa máris a nézők kedvence lett. A nigériai celeb igencsak megosztó személyiség, azonban a mentora bevallotta, Fekete Pákó egy érzékeny lélek, akivel a színfalak mögött is rendszeresen tartja a kapcsolatot, ugyanakkor megerősítette: mindig is ki fog állni érte, hogy megvédje őt a bántásoktól.
Nem túlozzuk el, ha kijelentjük, az idei A Nagy Duett egyik legizgalmasabb párosa a Dáridóból ismert Komonyi Zsuzsi és a mulatós sztár, Fekete Pákó alkotta duó. Első produkciójukkal, az Aladdin betétdalával elsöprő sikert arattak: a zsűri állva tapsolta meg őket.
Annyira beszippantották a közönséget, hogy Kasza Tibi leszögezte: abban a pillanatban mond fel, amikor nekik távozniuk kell a műsorból. A második élő adásban is taroltak: az UFÓ Szerelemdoktor című dalával szórakoztattak. Bár a veszélyzónába kerültek, a zsűri megmentette őket, és a közönség is nekik szavazott bizalmat.
Ennek kapcsán Komonyi Zsuzsi a Storynak így nyilatkozott:
„Ez nekünk is óriási meglepetés. Engem azért kevésbé ismernek a nézők. Mondjuk úgy, új arc vagyok a palettán annak ellenére is, hogy huszonhat éve énekelek, és hogy annak idején szerepeltem a Dáridóban. Ezzel szemben Pákót nem kell bemutatni senkinek. Igaz, ami igaz, ő egy megosztóbb figura, vannak, akik kedvelik, vannak, akik nem. De szerintem vitathatatlan, hogy Pákó nagyon is szórakoztató. Mi korábban nem ismertük egymást, de szinte az első perctől kezdve, hogy találkoztunk, tudtuk, nem lesz itt semmi probléma” – állította az énekesnő.
Komonyi Zsuzsi azt is bevallotta, bár Pákóval teljesen eltérő személyiségek, mégis könnyen megtalálják a munkában a közös hangot. Tény viszont, hogy kell hozzá némi türelem.
„Mindketten tudjuk, hogy ez nem csak róla vagy nem rólam szól. Illetve azt is, hogy minket csak a kettőnk közös munkája juttathat tovább. És van ám bennünk közös is, ilyen a szorgalom, az alázat. Persze, kell némi türelem Pákóhoz, kicsit olyanok vagyunk, mint egy tanár és a diákja, de hallgat rám, megfogadja a tanácsaimat. Rengeteget gyakorol, ami dicséretes – mesélte az énekesnő, hozzátéve: pontosan ezért áll ki határozottan duettpartnere mellett. – Épp ezért sajnáltam meg annyira, és igyekeztem őt megvédeni, amikor a legutóbbi produkciónk után azt mondta neki a zsűri, hogy nem látszik a befektetett munka. Pedig az megvan, annak ellenére is, hogy a rap tényleg nem feküdt neki, ezt beláttuk” – magyarázta a legutóbbi produkcióra utalva a mentor.
Komonyi Zsuzsi ugyanakkor azt is kiemelte, a kapcsolatuk ma már túllépett a száraz szakmaiságon. „Mi nemcsak a próbateremben találkozunk, napi egy órát szoktunk beszélni telefonon is. Nagyon megkedveltük egymást. Nincs is vita közöttünk. Bár ő egy karakán ember, érzékeny is, akinek építeni kell az önbizalmát. És tényleg nem szolgált rá azokra a bántásokra, amiket kap” – vélekedik Fekete Pákó duettmestere.
