Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

2010 november 7-én Budapesten koncertezik az amerikai énekesnő, Lady Gaga.

A jelenkor egyik legnagyobb énekesnője, Lady Gaga The Monster Ball Tour starring Lady Gaga koncertsorozata kapcsán lép fel hazánkban. Az énekesnő turnéja május 7-én indul Stockholmban, a turné sikere pedig akkora, hogy ősszel újraindul.

Live Nation Global Touring a nemzetközi promotere és producere a turnénak Arthur Fogel elnök vezetése alatt, aki elmondta: „Lady Gaga már megkezdte a popzene forradalmasítását és az új produkcióban ezt folytatja. Felvillanyozó, hogy mi vihetjük el a The Monster Ball turnét a rajongóknak világszerte.” Lady Gaga tavaly novemberben megjelent The Fame Monster albumát mutatja be a koncerteken. Az anyag a 2008-ban szinte minden díjat elnyert The Fame lemezt követte, amelyről a listavezető Just Dance és Poker Face dalok származnak. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, az öt kislemezből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el. Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg.

Lady Gaga budapesti koncerte a Papp László Budapest Sportarénában lesz megrendezve, november 7-én. Jegyek április 30-tól kaphatóak.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!