Lakatos Márk igazi megmondóemberként üzemel a TikTok-on, hol a kormánynak, hol Tóth Gabinak szól be, ám most Pápai Jocit és Majkát ékezte, a páros legújabb dala és videóklipje miatt. Amit a rapper és énekes kapott, nem teszik ki az ablakba.
Október közepén debütált Pápai Joci és Majka közös dala, ami hatalmas sikerrel fut a YouTube-on, és amely a Barokk címet kapta, a hozzá készült videóklip pedig igencsak látványosra sikeredett. Ám kiderült, semmi köze a barokk korszakhoz és erre Lakatos Márk hívta fel a figyelmet.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A stylist szerint a két előadó nagyon eltévedt, amikor a Barokk címet adta a közös dalának, ugyanis a dalban egyszer sem hangzik el ez a szó, sőt mi több, a dalra forgatott videóklip látványvilága is pár száz évvel el van tévedve a barokk korszaktól.
„Szembejött velem Majka és Pápai Joci legújabb szerzeménye, ami Barokk címen fut a Jutupén (szerk. megj.:YouTube), na ezt megnézem, nekem amúgyis kedvenc stílustörténeti korom a barokk, imádom az operáit, az építészetét, a kultúráját, az öltözködését, mindent, így mondom, megnézem mit virít rizsporos parókában ez a két jómadár” – fogalmazott Lakatos Márk, aki háromszor nézte meg a videóklipet, ám szerint a zenének semmi köze nincs a barokkhoz, a videóklip pedig jó néhány évszázaddal arrébb van, mint a barokk.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„Kérdezem én: ha fogalmad nincsen arról, hogy mit jelent egy szó, akkor mi az anyámért rakod azt a dalod címének? Ez valami nagyzolás, hogy ilyen művelt vagy, hogy ezt is ismered? Vagy a rajongóidnak a teljesen hülyének nézése? Vagy egyszerűen csak egy ilyen igénytelenség, hogy »figyelj, tök jól hangzik, jó lesz az!«. Kb. mint G.w.M esetében a tetkóban a helyesírási hiba? Mert evvel az erővel azt is mondhatták volna, hogy legyen a dal címe „Moszkvics-slusszkulcs” vagy „Parti szűrésű csápos kút”, mert körülbelül annyi köze lett volna az egészhez. Fiúk! Legalább a Wikipédiát nézzétek meg máskor!” – oltotta le a stylist Pápai Jociékat.
@lakatosmarkstyle Te tudod mi a Barokk, Csillagszóró? Mondd el Majkáéknak 😎😎😎#csillagszoro #nekedbeszeretnémlátni #fyp #fy #foryouba #nekedbe #magyartiktok #barokk #majka #papaijoci ♬ eredeti hang – Lakatos Márk
A kommentelők egyetértettek Lakatos Márkkal: „A dal címe alapján én is ráugrottam, ugyanúgy többször is. Gondoltam művészi töltetet kaptak az énekesek. Megnyugtattál nem bennem van a hiba” – írta egyik hozzászóló a TikTok-on.
„Bár… Szeretem a 2 csibészt, a témát én sem értettem, igazán kikérhették volna hozzá értők véleményét, szeretem ahogy helyre teszed a dolgokat! Csak így tovább” – írta egy másik rajongó.
„Picikét elcsúsztak az időben… A korai középkort cserélték fel az 1700-as évek végéig tartott barokkal… Iskolai hiányzásoknak köszönhetően…” – tette hozzá egy harmadik.