Schmuck Andor március végén A Nagy Duettben jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelésre van szüksége. A politikus azt is elárulta, hogy korábban már elkezdte a kezelést, de azt a műsor idejére felfüggesztette. Június 6-án, pénteken, újabb vizsgálaton esik át, hogy megtudja, hatásos volt-e a kezelés.
Bár korábban nem árult el túl sok részletet, arra hivatkozva, hogy A Nagy Duettből való távozása „nem egy szomorú pillanat”, később beszélt arról, hogy érzi magát, és a június 6-án esedékes vizsgálatra is kitért, aminek eredményeit néhány nappal később, június 9-én kapja meg.
„Alapvetően azt tudom mondani, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak. Vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapotom, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapotom – mondhatni – stagnál. Aztán itt van az a harmadik opció, amiről nem beszélek szívesen. Megeshet, hogy a kezelés nem használ, a betegség pedig egyre inkább jelen van a szervezetemben, egyre jobban terjed. Ebben az esetben fel kell készülnöm a legrosszabbra, nevezetesen arra is, hogy körülbelül 8 hónapom lehet hátra, de természetesen nem erre gondolok, amikor pénteken elindulok a vizsgálatra” – mondta a politikus a Borsnak.
Korábban arról is beszélt, hogy reménykedik a jó hírben, hiszen az eredményeket éppen pünkösdhétfőn kapja meg.