Egy forgatás során a színészek között gyakran alakulnak ki életre szóló barátságok vagy akár házasságok is. Ez érthető, hiszen a szereplők szinte minden idejüket együtt töltik az adott időszakokban. A folyamatos érintkezésnek azonban megvannak a hátrányai is – Lisa Kudrow többek között erről mesélt az „Armchair Expert” podcastban adott interjújában.
A Jóbarátok (Friends) színésznője elárulta, a kollégáival való közös munka nem mindig volt egyszerű, sőt! A sorozat hat főszereplője közötti kapcsolat komoly erőfeszítést és nyílt kommunikációt igényelt.
Kudrow szerint a folyamatos párbeszéd volt a kulcsa annak, hogy jó kapcsolatot tudtak fenntartani egymás között. Ugyanakkor beismerte, időnként nehéz volt számára ezt a nyílt kommunikációs stílust követni – írja a CNN.
Lisa Kudrow nyitott volt a fejlődésre, ezért azoktól a kollégáitól tanult, akik jobban értettek ehhez.
„Nagyon jól láttam ezt Courtney-n, Jenniferen és Matten” – nyilatkozta a CNN-nek. A Jóbarátok tíz évadon keresztül futott, 1994 és 2004 között. Ezen időszak alatt a szereplők rendkívül összekovácsolódtak. Matthew Perry halála 2023-ban mindannyiukat megviselte.
„Többek voltunk, mint egyszerű szereplőtársak. Család vagyunk” – állították a sorozat szereplői egy közös nyilatkozatban Perry halála után.
Lisa Kudrow, aki azóta több projektben is szerepelt, köztük az új Netflix-sorozatban, a Hullik a vakolatban (No Good Deed), azt is megjegyezte, nem zavarja, ha az emberek mindig a Jóbarátokról akarnak beszélni vele. „Ez áldás” – mondta. „Túl hálás vagyok.”