Ha egyszer valaki olyan úti célt választ magának, mint például Hawaii, biztosan minden lehetőségét kiaknázza a kalandoknak, melyekkel a vidék kecsegtet.
A sznorkelezés egyike a legcsábítóbb programoknak, aminek előnye, hogy nem igényel különösebb felszerelést: mindössze egy búvárszemüveggel, légzőcsővel és úszótalpakkal a maga teljes pompájában csodálható meg a víz alatti világ – írja a NYPost.
Ennek a végtelen kékségnek a bűvkörébe kerülve, egy friss házaspárnak majdnem a vesztét okozta ez a kaland. Vádat is emeltek a hawaii túratársaság ellen, amiért a nászútjukon, sznorkelezés közben, az óceánban felejtették őket. Most 5 millió dollár kártérítést követelnek a felelőtlen szolgáltatótól.
Alexander Burckle és Elizabeth Webster 2021 szeptemberében indult sznorkelező túrára Lanai-ra, egy Maui melletti kis szigetre. Aztán a víz felbolydult, és hirtelen eltűnt a Maui Sail Company hajója – állítják.
A bírósági beadványban a következőképpen írták le az eseményt: miután rájöttek, a hajó elment, megpróbáltak a felszínen maradni és vészjelzéseket adni, de végül még mélyebb, háborgó vízben kötöttek ki. Pánikba estek, és egyre nehezebben tudtak úszni.
„Attól tartottunk, a vízbefulladás fenyeget” – írták a nyilatkozatukban.
Szerencséjükre, valahogy sikerült eljutniuk a lanai partra. Mire a szigetre értek, „fáradtak és dehidratáltak” voltak – állt az beadványban. A nő homokba írt vészjelekkel próbálkozott, hátha meglátja valaki, de senki nem jött a segítségükre.
A helyi lakosok találtak rájuk, akik vízzel kínálták őket, és megengedték, hogy telefonáljanak. Elizabeth azt állítja, azonnal tárcsázta a Maui Sailt, de a hajón senkinek sem tűnt fel, hogy bárki is lemaradt volna a túrán – olvasható még a törvényes nyilatkozatban.
A házaspár ügyvédje szerint a túratársaság valóban szervezetlen volt, és „nem szabott határokat”. Olyan hibákat vétett, melyekkel valódi veszélybe sodorta a klienseit.
Jared Washkowitz azt is elmondta, hogy a cég háromszor végzett fejszámolást, de mégsem vette észre, hogy a pár eltűnt. A jogász szerint az esetnek sokkal tragikusabb vége is lehetett volna.
„Sok időt töltöttek a vízben, és ha nem fiatal, egészséges, sportos emberek lettek volna valószínűleg megfulladtak volna” – szűrte le a következtetést Washkowitz.