A 83 éves Medveczky Ilona már hosszú ideje egyedülálló, és most már nem is hiszi, hogy újra rátalálna a szerelemre, amit azzal indokol, hogy magasak az elvárásai, és nem hajlandó engedni azokból.
A táncművész Karizs Tamás tavaly novemberben megjelent „Medveczky Ilona – Az örök díva” című interjúkötetében többek között a szerelmi életéről is beszélt, és a Nők Lapja nemrég megosztott néhány részletet a könyvből.
„Azért vagyok egyedül, mert magasak az elvárásaim. Nem azt várom, hogy nercbundát vegyenek nekem, hanem csak azt, hogy amit én megteszek, azt tegye meg a másik is. Ha valaki ilyen szinten nem tud velem lépést tartani, az lemorzsolódik. Ez időigényes, mert vagy megfizeti, vagy megcsinálja. Jobban örülnék briliánsgyűrű helyett egy kertésznek, aki megbízható és becsületes” – mondta Medveczky Ilona.
Ilonának 1982-től hosszú évekig Nagy Richárd volt az élettársa, akivel óriási volt a szerelem, és a férfi olyan magasra helyezte a lécet, hogy annak azóta sem tudott senki más megfelelni. Bár szerettek volna családot, a táncosnőnek nőgyógyászati problémái miatt nem lehetett gyereke.
Medveczky Ilona egyébként azt is hangsúlyozta, hogy soha nem bánta meg, hogy a táncművészetnek szentelte az életét, és ma is ugyanígy döntene.
„A hivatásom mellett tettem le a voksom, amiért éveken át vérrel és verítékkel szenvedtem. Azt hiszem, hogy ha egy más, klasszikus balerinát kérdeznél meg, aki hozzám hasonlóan éjt nappallá téve csak dolgozik és dolgozik, hogy egyszer majd bizonyíthasson a színpadon, ugyanezt mondaná. Nincs ugyanis más választás. A táncot csak száz százalékkal lehet gyakorolni. Ebben a tekintetben mindig maximalista voltam. S még egy dolog, amiről nem szabad elfeledkezni. Imádtam a hivatásomat, s a színpadon éreztem magam a legjobban a világon” – mondta.