A Jóban Rosszban nyári szünetre ment, de a TV2 sikersorozatának Várnagy Elődje nem unatkozik. Ugyanis megszületett Szikszai Rémusz harmadik kisfia, Gáspár András. A színész minden szabadidejét a legkisebb trónörökössel tölti, miközben élete első rendezésére készül.
Szikszai Rémusz két hete már nem kettő, hanem három fiú édesapjaként siet haza családjához, ha épp nem színházi premierjére készül. Szikszai Gáspár András, a legapróbb trónörökös június 21-én született.
„Hihetetlenül boldog vagyok, az egész család nagyon várta már Gáspár érkezését. Minden zökkenőmentesen zajlott, a kisfiam és a feleségem is nagyon jól van.” – árulta el a Jóban Rosszban Várnagy Elődje. – „Minden szabadidőmet Gáspárral töltöm, ha tehetem, ott vagyok az esti fürdetésnél és boldogan kelek fel hozzá éjszaka.” – tette hozzá a színész.
Szikszai Rémusz boldogságát csak fokozza, hogy régi álmát valóra váltva megrendezheti a Caligula helytartója című darabot.
„Csupa jó dolog történik velem mostanában, amiért nagyon hálás vagyok a Sorsnak. Rengeteget készültem erre a bemutatóra. Izgatott vagyok, mert most először rendezőként, nem pedig színészként izgulom végig a csütörtöki premiert.” – mondta Szikszai Rémusz.
Az utóbbi időben a TV2 képernyőjéről hiányzó színész ősszel visszatér Várnagy Előd szerepében. Ám hogy milyen izgalmakat tartogat a rosszfiú Csillagkúton, az augusztus 22-től kiderül a Jóban Rosszban legújabb epizódjaiban.