Épségben előkerült Nagy Enikő, az X-Faktor 15 éves versenyzője, akit vasárnapi eltűnése után a rendőrség is keresett. A lány a szombat esti adásban nyújtott produkciója miatt rengeteg negatív kommentet kapott, ezért sokan azt feltételezték, hogy a bírálatok miatt szökött meg. Édesanyja azonban cáfolta ezt, és elmondta, mi állt a rendőrségi körözés hátterében.
Hétfőn vált ismertté, hogy a Makói Rendőrkapitányság eltűntként keresi Nagy Enikőt, aki néhány nappal korábban az RTL X-Faktor című tehetségkutatójában szerepelt. A 15 éves lány produkciója megosztotta a nézőket, és a közösségi médiában számos bántó hozzászólás érkezett rá.
A körözés hírére sokan attól tartottak, hogy a tinédzsert megviselték a negatív reakciók, és emiatt távozott ismeretlen helyre.
A lány azonban időközben épségben előkerült, és a családja szerint az esetnek semmi köze nem volt a televíziós szerepléséhez.
Édesanyja tisztázta az eltűnés körülményeit
Enikő édesanyja elmondta, hogy lánya jelenleg egy szegedi lakásotthonban él. Vasárnap nem tért vissza a meghatározott időre az intézménybe, ezért a nevelőnek hivatalból értesítenie kellett a rendőrséget.
A nő hangsúlyozta, hogy a lánya nem a műsorban kapott kritikák miatt szökött meg. Az X-Faktor szóban forgó produkcióját még májusban rögzítették, így Enikőnek már hónapokkal korábban volt ideje feldolgozni a mentorok véleményét.
Az édesanya szerint a lányt nem viselték meg a történtek, a családnak viszont rosszulesett, hogy a közösségi médiában a szülőket is támadták a tinédzser trágár kifejezéseket tartalmazó dala miatt.
A lány előkerüléséről KKevin rapper is beszámolt a közösségi oldalán, miután sikerült telefonon kapcsolatba lépnie vele. Enikő édesapja szintén megerősítette, hogy a lánya jól van.
Hamarosan hazatérhet a családjához
A lány családi körülményeiről is nyilvánosságra kerültek részletek. A beszámolók szerint Enikőt korábban családon belüli bántalmazás miatt emelték ki a családjából, és idén januárban helyezték el a szegedi lakásotthonban.
A helyzete azonban hamarosan megváltozhat: a bíróság a közelmúltban az édesanyjának ítélte a teljes körű szülői felügyeleti jogot, így a 15 éves lány várhatóan visszaköltözhet hozzá.
