KezdőlapBulvárMihalik Enikő fizetésére még a bank is felkapta a fejét: „Megláttam a...

Mihalik Enikő fizetésére még a bank is felkapta a fejét: „Megláttam a számokat, és padlót fogott az állam”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mihalik Enikő bár nem panaszkodhat, nem ment mindig ilyen jól a sora. A 38 éves szupermodell egy friss podcastben mesélt anyagi helyzetének alakulásáról.

Mihalik Enikő a Nőszintén legújabb vendégeként Kadarkai Endrével beszélgetett a karrierjéről, életéről, szakmai sikereiről és tapasztalatairól. A modellvilág egyik legismertebb magyar arca bevallotta, nem mindig állt jól a szénája, már ami a megélhetését jelenti.

A világhírű modell tisztán visszaemlékszik arra a napra, amikor megkapta élete első nagy fizetését. Akkor épp egy New York-i modellügynöségnél dolgozott, miközben egyik napról a másikra élt. Aztán „megláttam a számokat, és padlót fogott az állam. Mondtam, hogy gyerekek, itt ereszd el a hajamat lesz, megvan a jó világ! Kicsit elkezdtem költekezni, és baromi jól esett, mert öt évig úgy modellkedtem, hogy nagyon kevés pénzt kerestem belőle, nem voltam sikeres. Bennem volt az is, hogy ennek az öt évnek a nyeresége, végre öt év után megtehetem azt, hogy…” – osztotta meg Mihalik Enikő.

A hatalmas összeg azonban a banknak is azonnal feltűnt. „Amikor a bank hívott fel telefonon, majd mondták, ’elnézést, de annyira sok a pénz a számládon, hogy be kéne fektetni. Van kedved bejönni befektetésekről beszélgetni?’ Mondtam, hogy hát, jó, legyen így. Akkor voltam 24-25 éves, s tisztában voltam vele, hogy van pénzem, jól keresek, de gyűjtögettem. Végül a bankra hallgattam, és vettem egy lakást. De azért vicces volt, amikor mondták a banktól, hogy ez azért nem tipikus…” – részletezte a modell, aki mindig is megfontoltan bánt a pénzzel.

Mihalik Enikő azt is megjegyezte, élete legjobb döntése volt ingatlant venni New Yorkban, majd hozzátette, akkoriban az összes barátnőjének volt már saját lakása a világvárosban.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet