Molnár Ferenc Caramel a Story magazin által a legőszintébb hazai híresség megválasztására indított szavazáson a második helyen végzett, ami nem is meglepő, hiszen az énekes mindig is az őszinteség mellett tette le a voksát. A Megasztárral kapcsolatos véleményét sem titkolta, és nyíltan beszélt arról is, miért csak egyetlen évadig volt tagja a zsűrinek.
„Túl visszafogottak voltunk a csatornának. Az élő adások alatt már benne volt a levegőben, hogy nem feltétlenül elégedettek velünk, és tudtuk, ez lesz az első és egyben utolsó évadunk együtt. Emiatt szemernyi keserűség sincs bennem” – mondta az énekes ezzel kapcsolatban korábban a Story magazinnak.
„Ugyanakkor nem volt kellemes a felismerés, hogy ez a műsor már csak névleg ugyanaz, mint amibe én jelentkeztem annak idején. Éppen ezért mindenféle érzelmi kötődésemet elvesztettem tavaly a Megasztárhoz. Ettől függetlenül mindig hálás leszek, amiért megváltoztatta a sorsom.”
Caramel ugyanakkor azt is elismerte, hogy annak idején a Megasztáros győzelem egy kicsit azért őt is megszédítette, de szerencsére elég gyorsan ráeszmélt erre.
„Szinte minden dalom a slágerlisták élén landolt, sikeresebb lettem a csajoknál is. És egy fél évig tényleg elhittem magamról, én vagyok a világ közepe. Nem viselkedtem férfiként, nem adtam meg a kellő tiszteletet a nőknek. Viszont gyorsan leszálltam a földre, és bocsánatot kértem, akitől tudtam” – vallotta be az énekes.
