KezdőlapBulvár„Most 8 daganatom van, miután az orvosok 5 éven át nem fedezték...

„Most 8 daganatom van, miután az orvosok 5 éven át nem fedezték fel, hogy rákos vagyok”

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Miután Joanna Georgiou kis csomót fedezett fel a térdén, azonnal a háziorvosához fordult, aki megnyugtatta, hogy csak egy cisztáról van szó, és ibuprofent írt fel neki a fájdalomra.

A 31 éves nő fájdalmai azonban egyre súlyosbodtak, és öt év alatt több orvost is felkeresett, akik csak erősebb fájdalomcsillapítókat írtak fel neki.

A világjárvány miatt egy darabig kénytelen volt online konzultációkon részt venni, majd 2021 augusztusában felkeresett egy magánrendelőt, miután a fájdalom már az elviselhetetlenség határára fokozódott.

Annak ellenére, hogy nem engedhette meg magának, hogy magánrendelőben vizsgálják ki, mégis rászánta magát, mert elmondása szerint „a zsigereiben érezte”, hogy valami nincs rendben.

Negyedik stádiumú szinoviális szarkómát diagnosztizáltak nála, ami a kötőszövetekből kiinduló daganatos betegség. Meglehetősen ritka, egymillió emberből mindössze háromnál diagnosztizálják, leggyakrabban az ízületek közelében nő, és nagyon gyorsan terjedhet.

Joannának már nyolc daganata van, amelyek közül egy mandarin nagyságú közvetlenül a szíve mellett van. Emellett hat kisebb daganat van a tüdejében és egy hatalmas a térdében.

Joanna azt mondja, úgy érzi, hogy a National Health Service (NHS) cserbenhagyta őt, és ha korábban diagnosztizálták volna, többet is tehettek volna érte.

„Évekig jártam különböző orvosokhoz és specialistákhoz, mert tudtam, hogy valami nincs rendben. Soha nem felejtem el azt az első orvost, akihez elmentem. Mondtam neki, hogy van egy puha csomó a térdemben, amit nem különösebben fájdalmas megérinteni, de úgy éreztem, valami nincs rendben vele. Alig vetett egy pillantást a lábamra, egyáltalán nem érdekelte, amit mondtam.

Valójában két különböző diagnózist kaptam, az egyik szerint cisztám volt. A másik diagnózis szerint calcinosis (kalcinózis) miatt alakulhatott ki a csomó” – mondta Joanna. Calcinosis (kalcinózis) során a szervezet különböző szöveteibe kalciumsók rakódnak le. A lerakódott kalciumsók kitapintható csomókat alkothatnak, helyi gyulladást és fájdalmat okozhatnak.

„Az egész folyamat során rákról szó sem esett” – tette hozzá a nő.

Joanna elmondta, hogy egy ponton azt mondták neki, jóindulatú daganata van, és felkerült egy várólistára, hogy eltávolítsák azt, de azt mondták, valahol a lista végén van, mert „fontosabb rákos betegek” vannak előtte.

„Néha azon gondolkodtam, hogy én soha nem jutok el odáig, hogy én is ezek közé a fontos esetek közé tartozzak.

Hiszünk abban, amit az orvosok mondanak nekünk, és bízunk az egészségügyi szakemberekben. Bízunk az NHS-ben, és én ahhoz tartottam magamat, amit mondtak nekem, bár végig úgy éreztem, hogy valamiben tévedhettek” – mondta Joanna.

„Dühös vagyok, és úgy érzem, az NHS cserbenhagyott. Annak ellenére, hogy úgy érzem, mindig keményen dolgoztam, fizettem az adót, és jó brit állampolgár vagyok” – tette hozzá a nő.

Azt is elmondta, hogy a kezelését csak tovább késleltette a világjárvány, és hogy „az orvosok mindenki másról megfeledkeztek emiatt.”

A járvány idején a műtéteket elhalasztották és lemondták. „A koronavírus borzalmas dolog, és sok ember életét követelte. De úgy érzem, miközben ez történt, az orvosok megfeledkeztek mindenki másról, aki beteg volt. És ez is feldühít. Egyszerűen úgy érzem, hogy az elmúlt két évben sokakat elhanyagoltak a járvány miatt. Úgy tűnik, minden rákos, vagy más végzetes betegségben szenvedő embert megvárakoztattak, amíg tombolt a járvány, és az egészségügyi problémák most felhalmozódtak” – mondta Joanna.

Joanna négy rend kemoterápiás kezelésen esett át, kihullott a haja, és valószínűleg amputálni kell a lábát, hogy megmentsék az életét.

A kemoterápia ellenére a tüdejében lévő daganatok változatlanok maradtak, és a térdében lévő daganat mérete sem csökkent, csak az alakját változtatta meg.

A felépülés felé vezető út

„A szívem közelében lévő daganatban volt a legnagyobb változás, kilenc centiméteres volt, most pedig három és fél centiméteres. Ez jó hírnek hangzik, de összességében nincs olyan nagy hatással a prognózisomra.

A jövőben nagy döntéseket kell meghoznom. Folytathatom a sugárkezelést, és meghosszabbíthatom az életemet, amennyire csak tudom.

Folyton ezt a kifejezést hallom, hogy „meghosszabbíthatom az életemet”, de én nem meghosszabbítani akarom az életemet, hanem élni akarok, ezért a műtétet fontolgatom.

Az orvosok úgy gondolják, hogy el tudják távolítani a daganatot a mellkasomból, de a lábamat amputálni kellene, mert nincs más mód a daganat eltávolítására.

Hosszú lenne az út a felépülésig, de makacs ember vagyok, és nem adom fel olyan könnyen” – mondta Joanna.

A nő családja most pénzt gyűjt a kezelés finanszírozására. Azt mondták, a pénzt többek között végtagprotézisre fordítják majd, a fennmaradó összeget pedig a Sarcoma UK jótékonysági szervezetnek ajánlják fel, hogy más családoknak is segíteni tudjanak.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet