A NOX márciusi nagykoncertjén derült fény arra, hogy az együttes egyik alapító tagja, Nagy Tamás életveszélyes állapotba került. Még decemberben, a fellépés egyik próbáján lett rosszul. Bár azonnal kórházba került és sürgősségi ellátásban részesült, a sztrókból való teljes felépülése a vártnál hosszabb folyamat lesz.
Nagy Tamás most először nyilatkozott az őt ért vaszkuláris balesetről. Az 50 éves zenész négy hónappal a sztrókja után is csak mankóval tud közlekedni, de pozitívan áll hozzá, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy a gyógyulására összpontosítson.
Azt vallja, a korábbi életmódja és a rossz döntései vezettek az agyi érkatasztrófához, ugyanis küzdött már alkoholproblémákkal, depresszióval és gyógyszerfüggőséggel is.
„Ez a harmadik sztrókom. A múltban sok stressz ért, és a vérnyomásom is magas volt. Régen a két végén égettem a gyertyát. Ezt nem szabadott volna. Ma már tisztán látom, hogy ez nem volt helyes. Nagyon sokat tanultam a múltbéli hibáimból, de sajnos a test nem felejt” – nyilatkozta Nagy Tamás a Story magazinnak.
Azt is elmesélte, „az egyik próbára vezettem épp, és miután megérkeztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Rosszul lettem, és onnantól kezdve teljes filmszakadás. Elveszítettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértem magamhoz. Ott mondták el, mi történt velem. Addig igazán fel sem fogtam, mi is zajlott le. Lassan gyógyulok, de ha egy szóval kellene válaszolnom, élek, és ez a legfontosabb” – fogalmazott Nagy Tamás.

A zenész azt is megjegyezte, nemcsak a gyors orvosi ellátásnak köszönheti az életét, hanem a közönség szeretete is motiválja.
„Nagyon sokféle érzés kavargott bennem a színpadon. Az első és a legfontosabb az a szeretet és tapsvihar, amit a csapattól és a közönségtől kaptam. Felemelő volt, és felért millió gyógyszerrel. Irdatlanul büszke voltam a produkcióra és mindenkire, akinek része volt ebben a csodában” – vallotta a NOX alapítója, aki jelenleg az ideje nagy részét az orvosi rendelőben tölti.
Nagy Tamásnak sokat számít, hogy nem egyedül kell megbirkóznia ezzel a helyzettel. A családja mellett a zenésztársai is mellette állnak.
„Elég sűrű a programom: gyógytorna, kéztorna, logopédus, pszichológus és rengeteg pihenés. A szakemberek mindent megtesznek értem, én pedig igyekszem a lehető legkomolyabban venni a rehabilitációt. Szerintem jó beteg vagyok. Már az elején eldöntöttem, hogy rendbe kell jönnöm. Rengeteg mindent átértékeltem, amíg a kórházban voltam, és egy dolgot biztosan megtanultam: azt, hogy türelmesnek kell lennem. A felépülést nem lehet sürgetni” – véleményezte a NOX oszlopos tagja.