A világhírű brit énekesnő, Adele szombaton Las Vegasban adott koncertet. Amikor a színpadra lépett, nem is tudta, mekkora meglepetésben lesz része: a közönség soraiban ugyanis ott üdvözölhette példaképét, Céline Diont. A pillanat hatására Adele annyira elérzékenyült, hogy egy megható bejegyzés formájában adott hálát érte a sorsnak.
„Két éve énekelek a Colosseumban, ugyanabban a teremben, ahol Céline Dion énekelt. Még négy hét van hátra. Ez volt az egyetlen színház, ahol énekelni akartam Las Vegasban, mert neki épült. Van egy képem róla közvetlenül mellettem a színpadon, amit minden este megérintek, mielőtt énekelek” – írta hétfőn a díva a közösségi médiában.
Az énekesnő a Colosseum at Caesars Palace-ra utalt, arra a legendás Las Vegas-i helyszínre, ahol Céline Dion tizenhat éven át énekelt, és több mint 1000 koncertet adott.
„Céline, szeretlek! Szavakkal nem lehet leírni, mit jelentesz nekem, vagy milyen érzelmeket vált ki belőlem a jelenléted a koncertjeimen. Még kevésbé tudom elmondani, milyen érzés volt látni téged a palotádban a csodálatos családoddal” – folytatta Adele.
Hozzátette: „Imádtam itt játszani, megtiszteltetés volt, és mindig emlékezni fogok a szombat estékre. Beteljesült a kör”.
Adele október 25-én tért vissza a Las Vegas-i színpadra, hogy a „Weekends with Adele” rezidencia utolsó tíz koncertjét adja. Az énekesnő ezután „hihetetlenül” hosszú karrierszünetet tart – jelentette be.