Kali Rolandnak nem volt könnyű dolga, elő kellett vennie érzelmes oldalát, amikor a Sztárban sztár leszek! színpadán előadta Somló Tamás „Gondolsz-e rám” című dalát énekelte el.
A próbákon Závodi Gábor, a dal szerzője, is meglátogatta Kali Rolandot, hogy segítsen a versenyzőnek felkészülni Somló Tamás egyik legszebb dalából.
„Neked már nagyon sokszor bejött, hogy annyira szép, amikor te mutatod a lelkedet, a legnagyobb átváltozóművész vagy ebben a műsorban. Nagyon ritka készség az, hogy át tudod érezni az érzéseidet. Te vagy az az ember, akit nagyon szeretnék a döntőben látni” – mondta könnyeivel küszködve Köllő Babett.
„Azért mosolygok, mert először a bőgés jött rám, aztán eszembe jutott, hogy Somló Tomi nem szerette volna, hogy sírjunk. Annyira megidézted a lelkületét és nemcsak a hangját” – mondta Tóth Gabi.
„Nem tudom szavakba önteni, amit érzek, annyira hatással vagy rám. Valami olyasmi van benned, ami kevesekben van” – mondta Pápai Joci.
„Örülök, hogy nálam vagy. Remek volt a produkció és remek volt az a 9 hét, amit melóztunk” – mondta Majka a mentoráltjára.
„Nekem te vagy a kedvencem, neked szurkolok” – mondta Tóth Gabi a pontosztásnál a versenyzőnek.
Kali Roland a maximális 30 pontszámot kapott a zsűritagoktól.
Nektek hogy tetszett Kali Roland produkciója?
Fotó: TV2